A McLarenhez és a Ferrarihoz hasonlóan a Lotus is internetes közvetítés keretén belül mutatta be 2012-es Forma-1-es versenyautóját. Az E20 kódnevet viselő autó külsőre a konzervatívabb modellek közé tartozik, de az orra ennek is lépcsőzetes, csak sokkal diszkrétebben, mint mondjuk a Ferrari esetében.

Mivel a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábban betiltotta a hasmagasságot fixen tartó reaktív futóművet, ezért a Lotusnál a hátsó felfüggesztés esetében maradtak a vonórudas megoldásnál, előre pedig nyomórudas került. A kipufogó kivezetésével sem akartak trükközni, így hagyományos módon, hátul vezették ki.
Eric Boullier csapatfőnök szerint csapata híres az innovációiról, és idénre is tartogatnak néhányat. Mint mondta, nagyon fontos, hogy újra győzelmi hangulat uralkodjon Enstone-ban (a csapat központja – a szerk.) úgy, mint a Benetton és a Renault-érában. - Bízom benne, hogy ez a pozitív gondolkodás visszatér, és biztos vagyok benne, hogy sikerül visszatérnünk a rajtrács elejére – nyilatkozta a csapatfőnök.

Ebben lesz nagy segítségükre az idén visszatérő 2007-es világbajnok, Kimi Raikkönen, aki szerint új csapata képes győztes autót építeni. - Úgy gondolom, hogy ezek a srácok nagyon értenek a munkájukhoz, és még a legnagyobb csapatok sem tudnak minden évben győztes autót kifejleszteni – mondta a finn, aki azt is hozzátette, hogy hozzáértésüknek és kemény munkájuknak remélhetőleg meglesz a gyümölcse.
Raikkönen csapattársa, a francia újonc Romain Grosjean, aki tavaly GP2-es világbajnok lett, és az idei lesz az első teljes szezonja a száguldó cirkuszban, elmondta, hogy a Pirelli abroncsok terén nagyobb tapasztalattal rendelkezik, mint a finn, de biztos benne, hogy még sokat tanulhat tőle.

A cikkhez tartozó galéria megtekintése