
Elhalasztották az Aixam Mega Hungary Kft. kártérítési perét - jelentette az MTI.
A Fõvárosi Bíróság novemberre halasztotta a keddi elsõ tárgyaláson az Aixam Mega Hungary Kft. kártérítési perét, amelyet a felperes a Nemzeti Közlekedési Hatóság ellen indított. A halasztást kft. jogi képviselõje kérte a jogi helyzet áttekintésére hivatkozással.
Bander Ferenc, az Aixam Mega Hungary Kft. tulajdonos ügyvezetõje a tárgyalás után az MTI-nek elmondta: a hatóságot mintegy 24 millió forint kártérítésre perli a cég, mert a közlekedési hatóság személygépjármûnek minõsítené az általuk forgalmazott jármûvet, amelyre a gyártó segédmotor tanúsítvánnyal rendelkezik az Európai Unió egész területére.
Az ügyvezhetõ szerint a kft.-nek a nehezebb eladhatóság miatt kára keletkezik, hiszen a személygépkocsik üzembehelyezése és üzemeltetése drágább, mint a segédmotoroké.
Bander Ferenc szerint a hatóság 2005-ben bejelentésükre - mely szerint az uniós típusengedély alapján segédmotorként kívánják forgalmazni Magyarországon az Aixam típusú mopedautókat - tájékoztatóban, és nem határozatban közölte velük, hogy személygépkocsiként honosítanák a jármûvet.
Az ügyvezetõ szerint Magyarországon is segédmotorként kellene honosítani a jármûvet. A cég honlapja szerint A mopedautókat az EU legtöbb tag
államában 16 éves kortól lehet vezetni, és sok országban még jogosítvány sem szükséges hozzá.