Jól dolgozik a román, bár az ember hátát azért megtöri hosszabb úton.
Ki kell jelenteni: soha előtte nem ültem Daciában, talán kisebb koromban a klasszikus példányok hátsó ülésén egyszer-egyszer. Nem sok viszonyítási alapom volt, így hát egy hetes próbautunk során a mindent a szemnek és kéznek elv alapján ízlelgettem a méteres hófehér járgányt. Az már az elején kiderült, hogy becsülnünk kell egymást, hiszen a típus legjobban felszerelt változatát terelgetem a fővárosi forgalomban, 2.440.000 forintot. Lássuk, megér-e ennyit ez a dízel aggregáttal párosított kisteherautó.
Természetes, hogy mint minden új autót, a Dacia Logan Van hosszúságát is szokni kell, ami nem is menet közben, az első napokban sokkal inkább tolatós parkoláskor okoz nehézségeket az olyan, középső tükörhöz szokott vezetőknek, mint amilyen én is vagyok. A Logan alapfelszereltsége meglehetősen szerény: sem az első ködfényszórók (amire egyébként nem sok szükség volt), sem a négy hangszóróból és egy mp3-as fejegységből álló „hangrendszer”, sem pedig a manuális klíma nem alaptartozék a kétszemélyes vasban.
A vezetőfülkében két darab, szürke kárpittal bevont ülésben foglalhatunk helyet, amelyek egyik legnagyobb hátránya (ezzel párhuzamosan az autóé is) a dönthetőség hiánya. Alkalmunk adódott ugyanis hosszabb úton is meghajtani a Renault 1.5 turbódízelével szerelt járgányt, és kijelenthetjük: másfél óra elteltével kifejezetten szenvedés az autóban tartózkodás. Mindez a vezetőfülke és a hatalmas raktér között felhúzott térelválasztónak köszönhető. Persze minden bizonnyal ez is csak nekem tűnik fel, aki még életében nem vezetett ez előtt kisteherautót, és a sportosabb külső-belső megjelenésű autókat preferálja leginkább.
Még több fotó - galéria, klikk!
A Dacia a piac legalapvetőbb igényeihez és a kispénzű emberek minél magasabb szintű kielégítésére készült, így álltam hozzá a továbbiakban az autóhoz. A két ülés között kivehető hamutartó (érdekesség, hogy a hatmilliós Renaul Mégane Coupéban is ugyanez a műanyag kuka található), két darab pohártartó és egy szögletes, meglehetősen puritán középkonzol található.
A középkonzol tehát: levegőfújó gömböcskék, narancssárgán világító fejegység, néhány dobozhangon kattogó gomb, és a manuális klímát vezérlő panel sorakozik egymás alatt. A klímára egy rossz szavunk sem lehet, ha akarjuk, meleget, ha akarjuk, jéghideg levegőt fúj a belső térbe másodpercek alatt. Ötöst kap az ötös skálán. A zene ugyan csak négy hangszóróból, két magas és két mélyközép sugárzóból érkezik, még sincs rá panasz: tűrhető minőségben, még a városi forgalmat is túlordító hangerővel szól – plusz ötvenezerért.
Még több fotó - galéria, klikk!
Csak az első napokban okoztak agykárosodást a középkonzol két szélére telepített ablakemelők, hiszen mindenki, aki már ült autóban, az ajtók kartámaszainak környékén keresi ezeket a vezérlőket. Nos, a Loganban nem ott kell, az ajtókban egy kis alsó rekesz kivételével szó szerint semmi sincs, az ablakok a középkonzol ezüstösen csillogó paneljéről irányíthatók. Jó hír, hogy a jobb kézfej hüvelyk és középső ujjával egyszerre tudjuk irányítani a kettőt, így valamelyest csökken az idegbaj. Közöttük egy aranyos gomb is ólálkodik, amelyet megnyomva hatalmas, ormótlan csattanással zárul le a kétüléses Van mind az öt (!) ajtaja. Szórakozni jó vele, de azt is csak az első napokban. Egy idő után pedig már el is felejti az ember, hogy használatra készen vár rá a muzsikáló fejegység alatt, igaz, ez a használati értékéből semmit sem von le.
Kellemes tapintású, de olcsó műanyaggal borították a műszerfalat, amelynek utas oldali részén visszafogottan ólálkodik a kikapcsolható légzsák felirata. Miután meglebegtetjük, hogy az autó picivel több, mint kétmilliós árába két légzsák is tartozik, elérkezünk ahhoz az egyetlen ponthoz, amelyet nem sikerült megfejteni a Logannal kapcsolatban: nevezetesen a műszerfal utas oldali légzsák feletti része: hosszasan ívelő törésvonal egészen a jobb szélső levegőfúvókáig, amelynek értelme nem sok van. Dizájn? De ha már bevágták a mérnökök, miért nem vágták beljebb az egyhangú műanyag borítást, hogy ha mást nem, legalább egy szemüveget lehessen berakni a szélvédő alá. Örök rejtély marad, úgy hiszem.
Még több fotó - galéria, klikk!
A kormány olcsó tapintású, nem izzasztó anyagból készült, viszonylag könnyen tekergethető. Picit megmosolyogtató a hétezerig skálázott fordulatszámmérő mellett a 200 km/h-ig kalibrált mutató, az autó ugyanis padlógázon sem pörög többet négyezer fordulat/percnél, a 200-as tempó pedig még üres raktérrel is csak álom maradA két kellemes számlap között egy digitális kijelző is helyet kapott, amely a vízhőfok mellett az üzemanyagtartály telítettségét is mutatja – kilenc skálára bontva az 50 literes tankot.
És ha már a tanknál tartunk: elképesztő a fogyasztás. Közel 600 kilométert pakoltam a szekérbe, és a kilenc csíkból mindössze négy aludt ki a teszthét végére. Ez akárhogyan is számoljuk, négy literes átlagfogyasztás alatt marad száz kilométeren. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az egy hét alatt alaposan megtapostuk a gleccser fehér dobozt, hitetlenkedve nézünk magunk elé. Az 1.5 literes dCi motort – mint már említettem - a Renault szállította az autó orrába, 3750 fordulat/percnél maximálisan 85 lóerőt, 1900 fordulat/percen pedig 200 Nm (!) nyomatékot ad le az első tengelyre. Üres raktérrel nem nehéz percekig füstölni az első abroncsokat, persze a látvány kissé bizarr lehet kívülről szemlélve.
Még több fotó - galéria, klikk!
Keresztül-kasul szeltük az élményautóval a fővárost, a több sávos utak belső sávjában pedig elképesztő, amint negyedik sebességben, úgy 80 km/h-nál letaposod a jobb pedált, mire a turbó hallhatóan bekapcsol, és az autó gondolkodás nélkül szorít bele az ülések támlájába. Még ha ketten is vagyunk a verdában. Nem vicc. Nagyobb űrtartalmú benzines motorokat megszégyenítő teljesítménnyel megy az autó, egészen 120-as sebességig. Ott elfogy a lendület, de ez már csak városon kívüli utakon, legfőképpen autópályán észlelhető.
A gyári katalógus szerint 163 km/h a Logan Van 1.5 dCi végsebessége, ám nekem nem sikerült 152-nél többet mennem vele, pedig amikor ezt a sebességet elértem, még lejtett is az út. Magas fordulatszámon elveszti erejét a dízelmotor, elfogy a nyomaték is és csak szenved. Persze a típust nem is száguldozásra találták ki...
Még több fotó - galéria, klikk!
Megpróbáltam modellezni azt is, hogy mit érezhetnek azok a dobozok, polcok, könyvek, amiket bepasszírozunk az elismerésre méltó méretű csomagtérbe. Vállalkozó kedvű barátaimat betuszkoltam a Logan rakterébe, majd néhány látványos vezetési manővert követően jótékonyan kiengedtem őket a sötét ketrecből. Várakozásaimmal ellentétben nem elgyötörve és vérző fejjel kászálódtak ki: igaz, a „humán dobozok” azt azért felrótták az autónak, hogy minden nagyon csúszik a raktérben.
Összességében az autó nem szép, de nem azért van, hogy csajozzunk vele. A Van tehát a legextrább felszereltségekkel is kettő fél alatt marad, főleg, ha a harmincezres ködfényszórókat a gyárban hagyjuk. Minden más praktikus, és nem hagy hiányérzetet a lélekben. Ennyi pénzért hatalmas érték, meg kell becsülni. Soha nem látott alacsony fogyasztás, tágas raktér, komfortos vezetőfülke, kifogástalan motor. Most őszintén: kell ennél több bárkinek is - ennyiért?
A tesztet írta: Pirisi Zsolt
