Teszt
Dacia Sandero Stepway - Kalandjaim a csillogó román szekérrel

A Dacia nagyon merész vizekre evezett a Sandero Stepway-jel, eddig ugyanis nem ígért semmit, csak egy autót 4 kerékkel. Ez most változott: a Stepway egy vagány, fiatalos, belevaló „verda” ígéretét hordozza és közvetíti a külvilág felé.

Megszokott, hogy az importőröktől a legjobban felszerelt tesztautókat kapjuk. Dacia még nem járt nálunk klíma vagy fedélzeti komputer nélkül (leszámítva a haszongépjárműveket), mint ahogy mindben az erősebbik dízel erőforrás ketyegett.

Úgy tűnt, a Stepway-jel megtört ez a sorozat. Nagyon vártam, hogy végre ismét Daciát vezessek, mert az előző modellek (Logan MCV, Sandero) elnyerték a tetszésemet: semmi gond nem volt velük, mindent tudtak, amit egy autónak tudnia kell, csak gyengébb minőségű anyagokból rakták össze őket. Gondoltam, a Stepway, mint afféle „csúcs Dacia” sem lesz kivétel. Aztán beleültem.

Kívülről tényleg ördögi! Galéria a Stepwayről!

Hűűűű, mondom, most vagy kihúztuk a gyufát az importőrnél, vagy csak poénból, de valamiért az alapváltozatot kaptuk. Állítanám a kormányt – semmi. Nincs, nem lehet. Nem állítható. A tükrök sem elektromosak, kézzel kell belőni őket. Kartámasznak se híre, se hamva, igaz, mintha az az előzőekben sem lett volna. Megfogom a kormányt – tiszta műanyag, mint ahogy a váltóbot teteje is, ez korábban legalább fényes volt. Az ajtók belseje is öntött műanyag, és akárhogy is keresem, nem látom a B oszlopokon az „Air Bag” feliratot.

Hehe. Végre egy nullextrás, cserébe full alap román szekér – vihogtam. Tetszett.

Kívülről tényleg ördögi! Galéria a Stepwayről!

Kapcsolom az egyest, a váltó a jól ismert, élettelen kattanással zúdul a helyére. Indulok, de alig mozdul. Végül aztán mégis. Rájövök: 3-asból indultam. Leszidom magamban a váltót, megdicsérem viszont a 85 lovas, ezerszer kipróbált, jó kis 1.5 dCi motort. Kapcsolnám aztán a kettest, de nincs ott.

Elfogyott a kettes.

A helyén „megállt” a váltóbot. Mégis 1-esből indultam az előbb, akkor viszont...

Forgalmi elő. Motor: sok ezer köbcenti, 50 kW. Ajaj, ez nagyon nagyon kevésnek tűnik... csak nem... átváltom fejben: 68 lóerő. Beállítanám az átlagfogyasztást, de nem lehet, mert ilyet nem tud az alap számítógép. A kilométereket azért lenullázom.

Klíma van benne, konstatálom, azon már meg sem lepődök, hogy nincs ülésmagasság állítás, a háttámla azért legalább dönthető. Hát ilyen az élet egy alap Daciában – gondoltam. Stepway ide vagy oda, ez nem lehet több 2 és fél milliónál.

Kívülről tényleg ördögi! Galéria a Stepwayről!

Csak 600 ezer forintot tévedtem. És ezen kívül mindenben, amit fent leírtam. Mert ez nem az alap Dacia Sandero Stepway, kérem, hanem a csúcs. Kemény.

A Sandero Stepway mindössze egyetlen felszereltségben létezik, rendelhető extrák nélkül, viszont sok már bele van építve az alapárba. Ami 3.140.000 forint. Hárommillió-száznegyvenezer magyar forintnak megfelelő összeg.

Kezdjük a pozitívumokkal: a 16-os alufelni, az utasoldali légzsák, a metálfényezés, a klíma, a dönthető hátsó ülések és egy frankó Pioneer hifi mind-mind alapáras. Ezek nagyon jó dolgok: a metálfény például 90 ezer, a klíma 200 ezer felárat jelent, de olcsóbb Sanderókhoz a hifi is 55-75 ezer forintot kóstál.

Kívülről tényleg ördögi! Galéria a Stepwayről!

Ehhez képest mi nincs: oldallégzsák, fedélzeti számítógép, állítható kormány, elektromos tükrök, ülésmagasság állítás és zseb az első ülések hátulján. És ezeket meg sem rendelhetjük hozzá. A Sandero Stepway full fapad, kérem, viszont legalább drága. És hogy milyen vezetni?

Annyira nem rettenetes, mint vártam. Városban a 68 lóerő és a kiskanállal mért, 160 Nm alulról azért megsúrolja az „elég” fogalmát. Besorolni nem a teljesítmény hiánya miatt nem fogunk tudni, hanem azért, mert a Dacia nem számít autónak a forgalomban. Teljesen esélytelen, hogy megnyíljon balra a sor, de ezzel már régóta tisztában vagyok. Adott esetben naponta változik, hogy milyen autóval járok, könnyű megtapasztalni, hogy mit mennyire tisztelnek a közlekedő társak. Nem nehéz megtippelni: a Sanderót semennyire.

Feltartani senkit sem fogunk, és annyira spórolni sem érdemes a gázzal egyébként, mert nem fogyaszt valami sokat a szekér. Érdekes, hogy egészen 150 km-ig teli tankot hazudik a jelző, majd hirtelen elkezdenek fogyni a csíkok. Az üzemanyagtartály térfogata egyébként 50 liter.

Normál esetben semmi sem nyikorog, a dízelmotor viszont hangos, 1500 fölött be is vibrál rá a doboz. Az állíthatatlan kormány meglepően jó szögben passzol az állíthatatlan üléshez, ami főleg a deréktámasz hiánya miatt kényelmetlen. Ez a mondat meglehetősen sötét képet fest a Sandero Stepway utazási kényelméről, és sajnos nem mentegethetem az autót: a legjobb szó rá a fárasztó.

Kívülről tényleg ördögi! Galéria a Stepwayről!

Vagy 350 km-t autóztunk vele autópályán és alsóbb rendű utakon Vas megyében. Autópályán 120-ig nagyjából oké, de ott menthetetlenül elfogy az erő és tényleg vagy egy fél perc, mire felgyorsulunk a végsebességet is jelentő 150-re. A motorhangot elnyomja a nagy fülek miatti szélzaj. Ugyanezzel a 68 lovas dízellel a sima Sandero (amin nincsenek ugye műanyag díszítő elemek és lejjebb is ül) 157 km/h-t tud, míg a 90 lovas benzinmotornál a Stepay 163-at, a sima 174-el repeszt.

Ilyen sebességnél persze nyomni is kell neki, így a fogyasztás is horrorisztikus magasságokba szökött. Aki sokat autópályázik Stepway-jel, rá fog szokni a 110-120-as tempóra. Vagy beáll egy kamion mögé és úgy közlekedik. Nem viccelek.

Kívülről tényleg ördögi! Galéria a Stepwayről!

Országúton annyiban változik a helyzet, hogy nem a végsebességünk lesz kicsi, hanem a ruganyosságunk. Előzni csak lendületből tudunk, ha beszorulunk valaki mögé, nehéz dolgunk lesz. Szóval nem versenyautó a Stepway, abszolút nyugodt közlekedésre nevel. Hepciáskodás és sztárallűrök nélküli autóvezetés minden szinten, minden körülmények között.

A futóművét persze imádom. Nagy tempóval vett kanyarban ugyan megindul, de akkor sem keresztbe, hanem 4 kerékkel kezd el kifelé pattogni. Na de ha nem megyünk nagy tempóval, szeretni fogjuk. Minden úthibát elnyel. A magyar út olyan neki, mint a Mercedesnek a német: ideális. Az orosz, ukrán, román helyzetnél fényévekkel előrébb tartó hazai útviszonyok között remekül megállja a helyét. Kátyú, fekvőrendőr, úthiba, teljesen mindegy, a Sandero leküzdi.

Kívülről tényleg ördögi! Galéria a Stepwayről!

Olyan utakon mentünk vele, ahol még a havat is alig takarították el, pedig már egy hete volt, hogy ellepte az országot a fehér lepel. Mégsem történt semmi bajunk, és ugyanígy volt vele az autó is. Nem kell félteni, mert eszméletlenül túl van építve: tankcsapdákra, meteorkráterekre tervezték, holdjárónak, nem pedig alsóbbrendű magyar utakra. Kiröhögi azt, amitől egy Citroen C3 Picasso összecsinálná magát.

- Ne menj bele, vigyázz, kátyú! – aztán szinte átrepültük. Kikerültem? Nem, válaszoltam, a Sandero így veszi az úthibákat. Megemelt hasmagassága ilyenkor és földutakon pedig előny: még kisebb az esélye annak, hogy leüssük. A teljes teszthetet együtt töltöttük, és nehezen békültem ki vele, de a végére azért kezdtünk egymásra kacsintani.

Kívülről tényleg ördögi! Galéria a Stepwayről!

Nem mondom, hogy megszerettem, mert a helyét továbbra sem nagyon látom, de felfedeztem azokat az előnyeit, amelyek továbbra is jellemzik a Daciát. A rossz felszereltség nem tudta nagyon elrontani az alapjaiban erős és jól eltalált Sanderót.

A Stepwaynek egyszerűen nincs meg a célközönsége. Kialakítása, megemelt hasa nem nagy újdonság, mert az alap Sandero is jó magasan fekszik és elnyeli a kátyúkat. Igaz, hogy jól néz ki, de csak kívülről. Felszereltsége nem mondható ideálisnak, mert nagyon fontos elemek hiányoznak róla, kezdve a kormány és az ülés magasságának állításával. Vezetési élményt nem ad, mert a 68 lóerős dízel küszködik az alapáron metálfényű doboz alatt, a kormány élettelen, a váltó ugyancsak, a fékek pedig gyengék.

Kívülről tényleg ördögi! Galéria a Stepwayről!

Igaz, van benzines, 90 lóerős változat, valamivel olcsóbban is, mint a dízel, az talán jobban szerepel, jobban repíti a román városi szörnyet. Egyébként ez meg a másik: a Stepway 3.140.000 forintos ára erős túlzás ahhoz képest, hogy 20 ezerrel drágábban 86 lóerős dízelt kapunk csúcsfelszereltséggel a normál Sanderóból. Igaz, fellépő nélkül, de légzsákokkal (biztonság) és extrákkal (kényelem).

Nagyon úgy tűnik, hogy a Dacia most az egyszer mellé lőtt. Nem hinném, hogy sok fogyna belőle, egyelőre még egyet sem láttam az utakon a tesztautón kívül. A kispénzű, tipikus Dacia-vásárlónak nincs szüksége azokra az extrákra, amivel a Stepway kiemelkedik a Sandero felhozatalából, a célcsoport, a korcsoportjához képest gazdag fiatalság pedig komolyabb felszereltségre, de minimum egy kis testre szabhatóságra vágyik a belső teret tekintve.

Kívülről tényleg ördögi! Galéria a Stepwayről!

Jobb felszereltséggel, valamivel természetesen drágábban több létjogosultságát látnánk ennek az autónak, amivel legfeljebb annyit ért el a Dacia, hogy megszólította a fiatalabb tömegeket is. A reakció azonban aligha az lesz, amit vártak...

Volt egy sanda gyanúm egyébként, hogy csak a magyar importőr nem rendelet rendes Sanderókat, ezért megnéztem a romániai kínálatot. A helyzet ott csak picivel rosszabb: a klíma és a rádió sem alapfelszereltség a helyi Stepwayben, amit ugyanazzal a két motorral kínálnak, mint itthon! A franciáknál meg csak a dízel kapható. A Sandero tehát globálisan tekinthető annak, aminek, csak külföldön arányaiban kevesebbe kerül.

Aprócska játékra hívjuk Olvasóinkat! A nyeremény egy nagy adag elismerés, semmi több, de mégis bízunk benne, hogy megmozgatja a fantáziájukat: találják ki, hol fotóztuk a tesztautót! A válasz lehet utca-házszám vagy egy sima Google Maps link is a hely megjelölésével.