Giancarlo Fisichella szerint gyenge rajthelyezése miatt nem sikerült pontot szereznie élete első versenyén a Ferrari színeiben.
Fisichella számára nem volt egyszerű a hétvége, hiszen egy teljesen ismeretlen autóval kellett pályára gördülnie pénteken, hazai közönsége előtt Monzában.
Az pedig, hogy a szombat reggeli edzésen összetörte autóját, rányomta bélyegét a hétvégéjére, hiszen úgy kellett megkezdenie az időmérőt, hogy nem tudta megfelelően beállítani autóját, aminek meg is lett az eredménye, mert csak a 14. helyre kvalifikálta magát.
"Elég közel voltunk ahhoz, hogy pontot szerezzünk, azonban a legnagyobb probléma a rajthelyezésem volt, ami nem volt túl jó, így nehéz volt felzárkózni" – mondta Fisichella, aki végül a kilencedik helyen fejezte be a futamot.
"Kemény verseny volt. Nem voltam könnyű helyzetben, hiszen a mezőny hátsó feléből kellett indulnom, azonban nagyon jól kaptam el a rajtot, néhány autót meg tudtam előzni az első kanyar előtt."
"Viszont a nehéz autóval küszködtem az etap elején, nem volt meg a megfelelő tapadás, de amint magabiztosabban éreztem magam a pilótafülkében, egyre jobb tempót tudtam diktálni."
"Ugyanez volt a helyzet a kiállásom után a keményebb gumikon, de a verseny végén ismét jól tudtam haladni, ami mindenképpen bíztató."
"Annak viszont nagyon örülök, hogy Kimi több pontot tudott szerezni, mint a McLaren, és a következő futamon mindent megteszek majd azért, hogy pontokat szerezzek" – folytatta Fisichella, aki nem maradt el túlságosan Raikkönentől a köridők tekintetében.
"Mint tudjuk, Kimi egy kiváló versenyző, világbajnok volt a Ferrarival, és most nagyon motivált. Az utóbbi néhány versenyen rengeteg pontot szerzett, zsinórban háromszor a dobogón ünnepelhetett, megnyerte az elmúlt versenyt, itt pedig ismét harmadik volt."
"Szóval nagyon örülök annak, hogy közel voltam hozzá a köridők tekintetében, a verseny végén mindössze néhány tizeddel voltam csak lassabb nála, ami szerintem kiváló eredmény."
(f1vilag.hu)