Hibás adatok! Kérem ellenőrizze!

Az adatok a törlés után elveszenk. Valóban törölni akarja a kiválasztott elemeket?
2012. február 9., csütörtök

Infiniti G37S Coupé – Sportszelet a luxustortából

2011. 09. 30. 10:11 — Írta: admin

A legnagyobb baj vele az volt, hogy vissza kellett adni.

Három óra tesztvezetés alatt nehéz mély benyomásokat szerezni egy autóról. Kipróbáljuk, megnézzük, hogy milyen, hogy mivel autózunk, hogy mit szeretnének eladni, majd megtudjuk, hogy mennyiért kínálják. Minél kevésbé húzzuk a szánkat, annál jobban tetszett az autó.

Az Infiniti viszont nem csupán autó akar lenni. Ott voltunk a szalon megnyitóján, így pontosan tudjuk: a képviselet feladata nem merül ki abban, hogy kulcsokat ad át az ügyfélnek, súlyos milliókért cserébe. Milliók ugyan gazdát cserélnek, ám az ügyfél hiába lép ki a szalon ajtaján, az Infiniti még sokáig vigyáz rá. 

 Ezeket az Assistance szolgáltatásokat mi természetesen nem akartuk kipróbálni. Mint fentebb említettem, a kupét 3 órára kaptuk meg az Infinititől, ennyi idő állt a rendelkezésünkre ahhoz, hogy megismerjük a gépjárművet, lefotózzuk, és még egy jót is autózzunk vele.

Az Infiniti a G37-tel a német luxusszedánok hegemóniáját kívánja megtörni, a kupéjával pedig egyértelműen azokra az ügyfelekre vadászik, akik a látható luxus mellett a látható sportosságra is igényt tartanak.

Image

GALÉRIA - kattintson ide a többi fotóért!

A kupé csodaszép. Visszafogottan szép. Egyszerre stílusos, elegáns, sportos és vadító – ebből és abból is pont annyit visel magán, hogy mindkettő lehessen. A hatalmas króm maszk és az egyéb krómozott díszítések erős ellentétben állnak a létbeömlőkkel, a hűtött (de nem lyuggatott) keréktárcsákkal, ám az autó mégis tökéletes, és szó szerint tökéletes egésszé áll össze elölről.

Nyugodt dinamizmust, megfontolt vehemenciát sugall, és bármennyire is egymás ellentéteiként gondolunk ezekre a fogalmakra, az Infinitiben mégis együtt vannak. A motorháztető pihe-puha domborodását az éles, 10 ágú felnik ellensúlyozzák, amelyek még az M6-os kerekeinél is jobban tetszettek.

Oldalnézetből is hasonló kép tárul elénk. Az első lámpák sokat sejtetően húzódnak ki oldalra, a 19-es felnik úgy villannak ki a kékségből, mint a tigris szájából a fogak, ám a tetővonal mégis nyugodt (nem oly’ veszedelmes, mint a Nissan GT-R-é), az övvonal egyenesen, biztonságot sugárzóan, de ellentmondást nem tűrően emelkedik, míg el nem éri az autó farát.

Image

GALÉRIA - kattintson ide a többi fotóért!

A kupé ráadásul amilyen szépen kezdődött, úgy is végződik. A két hátsó lámpa befelé vonzza a tekintetet, egyúttal a vonalakat is, olyan, mintha összeszedné az egyébként egyáltalán nem csapongó felületeket, összegyűjtené mindazt az erőt, ami elölről, a V6-os motorból árad, majd erre a kis, összesűrített helyre odaírták nekünk a drága jó tervezők az egész autó megfejtésének kulcsát jelentő szót: Infiniti.

Egy luxusmárka nevének luxusmárkásan kell hangzania – Lexus, Mercedes –, az Infiniti pedig sikerrel veszi ezt az akadályt. Ezt a szót kimondva valamiféle asszociáció keríti hatalmába az embert. Próbálják ki egy olyan ismerősükkel, aki még nem hallott erről a márkáról: kérdezzék meg tőle, hogy vajon mennyi lehet az Infiniti nevű márka modellpalettájának átlagára magyar forintban. Senki nem fogja 10 millió alatti válasszal szégyenbe hozni magát!

Image

GALÉRIA - kattintson ide a többi fotóért!

Az Infiniti G37 kupé a Nissan 370Z-ből is ismerős 3.7 literes, V6-os motorral készül. Az autót 6 fokozatú manuális, vagy 7 sebességes automata váltóval kínálják, ez utóbbi természetesen megjegyzi a sofőr vezetési szokásait és alkalmazkodni is tud hozzájuk.

Az autó 320 lóerőt és 360Nm nyomatékot tud, mindezt már 15.390.000 forinttól – amikor egy 370Z 13.950.000-ről indul.

A tesztautó azonban nem 15.390.000 forintba került, ó nem. A kupé sportváltozatát kaptuk, amely motorikusan és teljesítményben ugyanazt tudja, mint az alapváltozat, ám csak ehhez jár alapáron a csodaszép, 19-es felni, illetve a pótkerék, a defektjavító szett helyett. A Sporthoz viszont nem rendelhető a bézs belső és a fabetét, amelyek közül inkább csak az előbbi hiányzott – erről majd később.

A felninél is érdekesebb extra a Sport felszereltség esetén a négykerék-kormányzás (ráadásul aktív, tehát vezéreljük is a kerekeket, nem csupán a fizika törvényeinek engedelmeskednek), a speciális sport felfüggesztés, az elöl 4, hátul 2 dugattyús féknyergek, a guminyomás-figyelő rendszer, illetve a vezető esetén 14, az utaséban pedig 8 irányba állítható ülés.

A miénk ezen fenti extrákon kívül kézzel (fülekkel és bottal is) kapcsolható automataváltót is kapott, ami nélkül ilyen autót remélhetőleg senki nem vesz meg (20 milliós autóban nem akarok még csak hallani sem a kuplungpedálról), volt hozzá multimédiás csomag (11 hangszórós Bose hifi, tolatókamera, navigáció), és ICC távolság- és sebességtartó automatika is.

Image

GALÉRIA - kattintson ide a többi fotóért!

És akkor azt kérdezik, hogy milyen? Hát mégis, milyen lenne...

Észbontó! Háromszáz-húsz lóerő annyira nem sok, ezt azért szögezzük le. Ám G37 kupé nem kifejezetten sportautó. Nem elsősorban az. A sportosságot és a luxust azonban olyan összetevőkben és olyan eredménnyel keveri, amilyennel nagyon kevés autó tudja.

A V6-os motor orgonaként szól elöl, ám aki hátra ül, már csak a direkt ilyen célokra hangolt kipufogó morajlását hallja. Gázadásra az addig viszonylag halkan és alig hallhatóan dörmögő motor akusztikusan is életre kel, s miközben elkezd egyre nagyobb számban lóerőket és nyomatékot leadni, a hát mellett a füleket is kezelésbe veszi.

Image

GALÉRIA - kattintson ide a többi fotóért!

Hihetetlen élmény autózni vele, ami nagyban köszönhető az automataváltónak és a futóműnek is. Az Infiniti talán legnagyobb erőssége az utóbbi, bármennyire is köznapinak hangzik ez. Soha nem tűnik fel, hogy bármi baj lenne vele. Ha tempósan szeretnénk kanyarodni vele, ott van, teszi a dolgát és beteszi az autót. Picit elcsóválja a fenekét, amennyire az ESP engedi, de pofonegyszerű összeszedni, eldobni szinte lehetetlen a vasat. Ha borzasztó helyekre tévedünk vele (kerüljék el a Thököly utat), akkor sem azért aggódunk, hogy szétesik-e az autó és a gerincoszlopunk az első keresztutcáig – túlzás lenne azt mondani, hogy siklunk, de a jól hangolt futómű itt is tökéletes partner.

A motor és a váltó összhangjáról is megéri szót váltani. Az 5.8 másodperces gyorsulást kézi váltóval kínálja az Infiniti, az automatához 5.9-est írtak a brossúrában – ez pedig mindent elárul arról, hogy mennyivel lassabb a robotizált szerkezet, mint a kézi... Gázadásra hirtelen reagál, tudja, hogy hová és mikor kell visszaváltania, ráadásul tényleg figyel, ha gyorsulás közben hirtelen nyugodtabb tempóra váltanánk, ezt azonnal érzékeli, és sokkal hamarabb magasabb fokozatba kapcsol.

Image

GALÉRIA - kattintson ide a többi fotóért!

Így tényleg nem elérhetetlen a 10.6 literes vegyes, 7.8 literes városon kívüli és 15.3 literes városi fogyasztás, bár nekünk kereken 20.0-ra jött ki az adat a tesztkör végére. Nyilvánvaló, hogy egy Infinitivel senki sem fog csak azért 90-nel autózni egy kamion szélárnyékában az M3-ason hazafelé, hogy spóroljon az üzemanyaggal, de a megadott fogyasztási adatok annyira még nem is tűnnek borzalmasnak. Ha városban tud egy tisztességes 17-18, vegyesen pedig 12 litert, abszolút elégedettek lehetnek a japánok – ezt hosszabb tesztelés hiányában most nem tudtuk megnézni, de ígéretet kaptunk arra, hogy később több időt is eltölthet nálunk az autó, akkor mindenképpen megnézzük, hogy fogyaszt.

Nagyon jól megy, főleg a méreteihez – 4 személy, nagy hely hátul is – képest. A 320 lóerős motor természetesen a hátsó kerekeket hajtja, mint ahogy ez minden igazi autónál történik, és alapvetően minden csodaszép és minden nagyon rendben van ezzel a kiváló Infinitivel. De tényleg. Egy élmény minden egyes perc, óra, szerencsésebbeknek egy élmény lesz minden egyes nap, év.

Image

GALÉRIA - kattintson ide a többi fotóért!

Egyetlen egy dologba tudtam belekötni, mégpedig a belső színvilágba. Úgy érzem, hogy az autóban mesterien belőtt sportosság-luxus hányados odabent megdől, és a luxus veszít a pompájából. Bár a fabetétet talán magam gyújtanám fel, hogy ne legyen (hiába valódi a fa, nem kell), és ez az alumínium jól is mutat benne, a sötét színekkel már nem voltam kibékülve. Ez a Sport felszereltség komoly hátulütője, és őszintén szólva nem értem, hogy az Infiniti miért fosztja meg a világos, bézs bőr ülésektől azokat, akik szeretnék a Sport változatot megvenni, annak minden, korábban ismertetett extrájával együtt.

Belül kevésbé sugárzott a luxus, mint kívülről, és ahogy elnéztem a sajtófotókat, ez kizárólag a sötét hangulatnak volt köszönhető. Az anyagok ugyanis kiválóak, az ülés fantasztikus, a kormány fogása 100%-osan „pont jó” (olyan, hogyha bármit változtatnának rajta, bármit, csak rosszabbul jöhetnének ki belőle), a műszerfal a kormánnyal együtt állítható (elektromosan, hogy máshogy), ráadásul szép is... A tolatókamera képe olyan éles, hogy ujjal mutogattam rá, amikor először megláttam, egyszerűen tényleg minden szép, minden jó ebben az autóban, csak kár, hogy ilyen fekete belül.

Image

GALÉRIA - kattintson ide a többi fotóért!

Ez persze nem öli meg az Infiniti hangulatot, nem kopárságról és nyers feketeségről van szó, egyszerűen arról, hogy inkább sportosnak néz ki, miközben az autó alapvetően azért egy nagyteljesítményű luxuskupé.

És ez minden, amit a negatívumok rovatba fel tudnék sorolni, a fenti, több ezer karakternyi pozitívummal kapcsolatban. Mindenki nézte, fejek fordultak utána, férfiak és nők figyelték a vonalait, hallgatták a V6-os dalát. Egy külön jelenség a magyar és az európai utakon.

A szánkat pedig egyáltalán nem húztuk a végén. Nincs mire. Nehéz ilyeneket mondani, objektív összehasonlítás és elég mély pénztárca híján, de úgy vagyok vele, hogy ha felmerülne, hogy 20-21 millió forint körül kellene új autót vennem, akkor 2-3 más járgánnyal karöltve a G37 kupéja is rajta lenne a listámon.

0.00
?
KEDVENC GALÉRIÁK
hirdetés
Tűsarok a pedálon
Eseménynaptár