Papíron mindent tud, ami a sikerhez kell. De vajon ez elég lesz?
A koreai autómárkák hihetetlen fejlődéséről már számtalan alkalommal írtunk, így most feleslegesnek tartom ugyanazokat az ódákat zengeni. Akkor miért hoztam most megint szóba? Mert megérkezett a vadonatúj KIA Rio, amely az utolsó tagja annak a generációnak, amely már könnyűszerrel felveheti a versenyt az európai konkurenciával. Nincs több unalmas doboz, nincs több spórolós kompromisszum. A jövőben nem az olcsó ár miatt veszik majd a KIA Riokat. Ennek persze több oka is van, de még ne siessünk ennyire előre.

A harmadik generációs Rio egy nagyon fontos kategóriába érkezik, komoly vetélytársakkal és még komolyabb vásárlói igényekkel. Az eladási statisztikákat lobogtatva mondhatnánk, hogy nem a B-szegmensből kerülnek ki a legkedveltebb autók, de a számadatok nem adnak valós képet. Ebben a méretosztályban sokkal nagyobb arányban vannak jelen a magánvásárlók, akiket csak egyesével lehet meggyőzni, ráadásul nem elég néhány grafikon és statisztika.

Magyarországon sok esetben családi autóként funkcionálnak a Rio-méretű autók, amit ugyan diplomatikusan nevezhetünk piaci sajátosságnak, de mindenki tudja, hogy a katasztrofális gazdasági helyzet az oka. Mindent egybevéve nehéz dolga lesz a Rionak, ha éket akar verni a régóta sikeres Ford Fiesta és Volkswagen Polo közé, de az biztos, hogy a KIA-nál mindent megtettek ennek érdekében.
Megosztás
Az autó leleplezése előtt megismerkedhettünk a műszaki tartalommal, ami tartogatott meglepetéseket. Az opciós lista szinte végtelen, az amúgy is gazdag alapfelszereltség mellé olyan extrákat rendelhetünk, ami egy kategóriával feljebb sem mindig elérhető. Kérhetünk fűthető kormányt, nagyképernyős navigációt tolatókamerával, bőrülést, automataváltót, ülésfűtést, Bluetooth-kihangosítót, és még ki tudja, mi mindent. Mindez jól hangzik, de nem ilyen egyszerű a sikeres autó receptje.

Azt már ránézésre megállapíthatjuk, hogy egy karakteres, vállalható autóval állunk szemben. A lökhárító egyértelműen mutatja a Picanto-rokonságot, de a hűtőmaszk és a lámpatestek eltérő formája miatt véget is ér a hasonlóságok sora. Az emelkedő övvonal masszív, robosztus formát kölcsönöz a kisautónak, amit csak tetéz a Sportage-re hajazó hátsó kiképzés. A formaterv tehát egyértelműen hordozza a márkára jellemző jegyeket, de a végeredmény mégis egy teljesen egyedi, könnyen megkülönböztethető kinézet.

A motorpaletta ugyan nem túl népes, de nagyon jó elgondolás szerint állították össze, nagy valószínűséggel kielégíti majd a felmerülő igényeket. A leggazdaságosabb erőforrás a 75 lóerős, 1.1 literes dízel, amivel állítólag 3,2 literes átlagfogyasztás is elérhető. A dízelpártiak választhatnak még 1.4 literest is, ami a kedvező fogyasztás mellett már elfogadható menettulajdonságokat is biztosít. A benzines egységekből rendelhetünk 1.2 literest 85 lóerővel, valamint 1.4 literest 109 lóerővel.

Formára, felszereltségre és motorválasztékra nem lehet panasz, már csak az a kérdés, hogyan viselkedik menet közben a teljesen megújult Rio. A menetpórba során az 1.4 literes, benzines motorral szerelt változatot próbálhattuk ki, közepes felszereltséggel.
Megosztás
A feltűnő külső ellenére az utastérben inkább az egyszerűség és a praktikum dominál. A helykínálat hozza azt, ami elvárható a kategóriában, de a sok tároló rekeszért dicséret illeti a tervezőket. A kesztyűtartó hatalmas, de a középkonzol aljába, a könyöktámasz alatti rekeszbe és az ajtózsebekbe is bőven pakolhatunk.

A kormány jó fogású, és menet közben kellő visszajelzést is ad. Ha emellett figyelembe vesszük az ülések oldaltartását és a nagyon precíz, rövid úton járó hatsebességes váltót, már majdnem azt is mondhatnánk, hogy még a sportos vezetéshez is partner. De sajnos egyáltalán nem így van. A futómű inkább semleges, de még azt is előbb mondanám rá, hogy kényelmes. Ami viszont végképp megöli a játékot, az a motor. Ugyan papíron 109 lóerőt és 137 Nm-t tud, menet közben mégsem érződik annyinak, mint amennyit az adatok alapján várnánk. Szépen és egyenletesen húz, de nagy csodára senki ne számítson tőle menet közben.

Ellenben ha kényelmesen szeretnénk autózni, már sokkal pozitívabb a kép. Az úthibákat elég jól nyeli a futómű, a hangszigetelés is jól sikerült. A már-már tökéletes váltót nagyon kellemes kapcsolgatni, amire mondjuk bőven lesz is alkalmunk. A hat sebességhez tartozó áttételeket érzésre ugyanis nem arra találták ki, hogy az 1.4-es kevesebbet pörögjön autópályán, hanem hogy még kevesebbet fogyasszon városban és országúton.

A kormányról könnyen kezelhetjük a fedélzeti számítógépet és a rádiót, de még a telefonunkat is felvehetjük. Mivel KIA-ról beszélünk, nem maradhat el az USB csatlakozó sem, így kedvenc zenéinket is hallgathatjuk a kényelmes, ráérős autózás közben.
Megosztás
A nap végére már teljesen összeállt a kép a legújabb kisautóról. A KIA Rio egyértelműen a mai trendeket követi. A fiatalos, vagány, lendületes megjelenés praktikus és egyszerű utastérrel párosul, ami inkább a kényelmi extrákkal, mintsem a kiemelkedő anyaghasználattal akar hódítani. Ehhez a szokatlan párosításhoz korszerű műszaki megoldások és elsősorban alacsony fogyasztásra hangolt motorok társulnak. Meglehetősen fura párosítás, de pont erre van szükség.
A menetpróbán videót is készítettünk, amit itt tekinthettek meg.
A menetpróbát írta és fotók: Vajda Gergely
Megosztás