2010. szeptember. 9. csütörtök, Ádám nap
Hírek Tesztek Események Tuning Menetpróba Autósport Galéria Fórum Apró

FIAT

Teszt
Fiat Grande Punto Sport – Kicsit Aston Martin, nem?

2010-03-10 09:15 -zsoxa-

Mindenki lehúzta. Nekem egy hetem volt rá, hogy megszeressem…

A Fiat Grande Punto Sport volt az a tesztautó, amelynek talán a legnehezebb dolga volt a nálunk elmúlt egy évben járt modellek közül. Nem mai típus már, akkor teszteltük, amikor már a faceliftes Punto Evo első példányai is az utakon voltak, ráadásul sorban a 260 lóerős Mazda3 MPS és a 155 lovacskás Alfa Romeo Mi.To után érkezett hozzám. Főleg, hogy a citromsárga kisautót a „Sport” jelzővel illették a gyárban, így még nagyobb volt a vele szemben támasztott elvárás. Autóztunk egy hetet, és a kezdeti utálatból majdhogynem szerelem szövődött köztünk.

Image

Kicsit Aston Martin, nem? - Galéria!

Igaz, nagyon kevés autót tudok elképzelni, amelybe szívesen ültem volna át a Mazda3 MPS után, tekintve, hogy év eleji autózásunk alkalmával álmaim autójává nőtte ki magát, az Alfa Romeo és még a Fiat Punto is becsülettel megküzdött az elismerésemért. Az Alfát már korábban kielemeztük, most következzen a két és fél éves modell, a Grande Punto sport verziója, amelynek orrában egy kőkemény, tizenhat szelepes, 1.4-es T-Jet tombolt, kereken 120 lóerővel.

Fagyos tél volt még, amikor a kisautó kulcsait átvettük Budaörsön kollégámmal, és a körbefagyott ablakok alatt azonnal szemet szúrtak a fekete versenycsíkok. Nem csalódtunk: lekaparható matricák, nem fényezés. Gio azonnal rávágta, hogy ez sufni, nekem azonban tetszett, mert a szememben ez kiemelte a többi modell közül. Főleg, hogy citromsárga a fényezés, de abban mindketten egyetértettünk, hogy a grafitszürke alufelnik egy komolyabb presztízsű sportautón is megállnák a helyüket. Na de nem vicces egy 1.4-es Puntora olyan jelzőt aggatni, hogy „sport”?

Image

Kicsit Aston Martin, nem? - Galéria!

A cikkhez tartozó fájlMéret
Fiat árlista és felszereltség.pdf961.89 KB
• 1
• 2
• 3
• 4
• következő ›
• utolsó »
• Jelentkezz be vagy regisztrálj, ha kommentet írnál!
Hasonló cikkek
• Teszt
Ford Transit Connect – Pakold a nagy koffert!
• Teszt
Ford Fiesta Sport – Nem enged játszani
• Teszt
Suzuki Grand Vitara 2.4 – Meglepetés rossz irányba
• Teszt
Suzuki Swift Sport – Meghívó a piros alá
• Teszt
Renault Fluence – A legtöbb, mi adható
• Teszt
Ford Fiesta ECOnetic – Zöldbe burkolt csoda

Ritka autók minden nap - Autolabor fotóblog
• Jaguar E-Type
• Élő drift! Galéria és eredmények folyamatosan!
• Ferrari California, Dodge Charger SRT, Porsche 911 Turbo, Chevrolet Corvette Z06...
Gáz + Fék Magazin
• 15 percnyi ralibaleset
• Feri most lakóautóval bizniszel!
• Koszból festmény
Jajj, de csúnya!
• Szélesítés mesterfokon
• BMW 750i
• Eiffel téri szépségek I.

Legfrissebb kommentek
• ha valakik, hát a koreaiak
1 hét 1 nap
• kedves lilaferi, a három
1 hét 2 nap
• Gratulálok...!!!!!!
1 hét 2 nap
• mert nem ültél az ix35-ben :)
1 hét 3 nap
• Nemnem. Az én kedvenc SUV-m a
1 hét 3 nap
• a rengeteg elütésért elnézést
1 hét 4 nap
• valamiért az oldalt lehet
1 hét 5 nap
• óriási vihar lesz, 1 órán
1 hét 5 nap
• Robert Kovacik autója, nem
1 hét 5 nap
• A mai futamot is megnyerték
1 hét 5 nap
9ff Abarth ABT AC Schnitzer Acura Alfa Romeo Alpina AMG Anderson Germany APP Arden Ariel ArmorTech ASI Aston Martin ATT Audi Autóhirdetés Autósport Avus Performance B&B Bajaj Bemutató Bentley Bertone BF Performance BMW Bosch Brabus Budapest-Bamako Bufori Bugatti Buick Bulvár Cadillac Capristo Caractere Cardi Cargraphic Carlsson Caterham Chevrolet Chrylser Chrysler Citroen Corvette Dacia Daihatsu Dakar Dartz Prombron Dodge Drift Dunlop Edo Competition ENCO Exclusive Események Ferrari Ferrari Challenge FIAT Fisker Ford Formula 1 G-Power Galéria Geiger Cars Gemballa General Motors Great Wall GReddy Hírek Hamann Hartge Heico Sportiv Hennessey Hibrid Hispano Suiza Hofele Design Honda Hummer Hyundai Infiniti Initial Drifters Irmscher Jaguar JE Design Közérdekű Kia Kicherer Koenigsegg Koncepcióautó Lada Lamborghini Lancia Land Rover Lexus Lorinser Lotus Lumma Design Magyar Nagydíj 2010 Mansory Maserati Maybach Mazda Mcchip McLaren Menetpróba Mercedes Mercedes-Benz Met-R Michael Schumacher MINI MiniRally Mitsubishi Morgan MotoGP Motor MR Car Design MTM Nürburgring 24h Need for Speed Nissan Novitec Nowack Motors Opel Pagani Peugeot Pininfarina Pirelli Pogea Racing Polestar Racing Pontiac Porsche Prior-Design Rally Range Rover RDX Racedesign Renault RENNtech Rolls-Royce Roush Industries RUF Saab Saleen Scania Scion SEAT SEMA Senner Tuning Shelby Skoda Smart SMS SpeedART SpeedFactory SPI Spirra Sportec Sport Wheels Spyker Ssangyong Status Design Steeda Autosports Subaru Suzuki Switzer Performance Talmácsi Tamon Design Tata TC-Concepts Team Toth TechArt Tereprally Tesla Teszt Tesztek TopCar Toro Rosso Toyota Trabant Tuning Ultima Underground Racing Utcalabor VATH Vauxhall Veritas Video Volkswagen Volvo Vorsteiner Vulca Wald International Wheelsandmore WheelSTO Wimmer RS Wolf Racing Wraptivo WRC Yugo Zöld
további címkék
Copyright     Impresszum     Médiaajánlat