Mindenki lehúzta. Nekem egy hetem volt rá, hogy megszeressem…

A Fiat Grande Punto Sport volt az a tesztautó, amelynek talán a legnehezebb dolga volt a nálunk elmúlt egy évben járt modellek közül. Nem mai típus már, akkor teszteltük, amikor már a faceliftes Punto Evo első példányai is az utakon voltak, ráadásul sorban a 260 lóerős Mazda3 MPS és a 155 lovacskás Alfa Romeo Mi.To után érkezett hozzám. Főleg, hogy a citromsárga kisautót a „Sport” jelzővel illették a gyárban, így még nagyobb volt a vele szemben támasztott elvárás. Autóztunk egy hetet, és a kezdeti utálatból majdhogynem szerelem szövődött köztünk.

Kicsit Aston Martin, nem? - Galéria!

Igaz, nagyon kevés autót tudok elképzelni, amelybe szívesen ültem volna át a Mazda3 MPS után, tekintve, hogy év eleji autózásunk alkalmával álmaim autójává nőtte ki magát, az Alfa Romeo és még a Fiat Punto is becsülettel megküzdött az elismerésemért. Az Alfát már korábban kielemeztük, most következzen a két és fél éves modell, a Grande Punto sport verziója, amelynek orrában egy kőkemény, tizenhat szelepes, 1.4-es T-Jet tombolt, kereken 120 lóerővel.

Fagyos tél volt még, amikor a kisautó kulcsait átvettük Budaörsön kollégámmal, és a körbefagyott ablakok alatt azonnal szemet szúrtak a fekete versenycsíkok. Nem csalódtunk: lekaparható matricák, nem fényezés. Gio azonnal rávágta, hogy ez sufni, nekem azonban tetszett, mert a szememben ez kiemelte a többi modell közül. Főleg, hogy citromsárga a fényezés, de abban mindketten egyetértettünk, hogy a grafitszürke alufelnik egy komolyabb presztízsű sportautón is megállnák a helyüket. Na de nem vicces egy 1.4-es Puntora olyan jelzőt aggatni, hogy „sport”?

Kicsit Aston Martin, nem? - Galéria!