Teszt
Fiat Grande Punto Sport – Kicsit Aston Martin, nem?

Mindenki lehúzta. Nekem egy hetem volt rá, hogy megszeressem…

A Fiat Grande Punto Sport volt az a tesztautó, amelynek talán a legnehezebb dolga volt a nálunk elmúlt egy évben járt modellek közül. Nem mai típus már, akkor teszteltük, amikor már a faceliftes Punto Evo első példányai is az utakon voltak, ráadásul sorban a 260 lóerős Mazda3 MPS és a 155 lovacskás Alfa Romeo Mi.To után érkezett hozzám. Főleg, hogy a citromsárga kisautót a „Sport” jelzővel illették a gyárban, így még nagyobb volt a vele szemben támasztott elvárás. Autóztunk egy hetet, és a kezdeti utálatból majdhogynem szerelem szövődött köztünk.

Kicsit Aston Martin, nem? - Galéria!

Igaz, nagyon kevés autót tudok elképzelni, amelybe szívesen ültem volna át a Mazda3 MPS után, tekintve, hogy év eleji autózásunk alkalmával álmaim autójává nőtte ki magát, az Alfa Romeo és még a Fiat Punto is becsülettel megküzdött az elismerésemért. Az Alfát már korábban kielemeztük, most következzen a két és fél éves modell, a Grande Punto sport verziója, amelynek orrában egy kőkemény, tizenhat szelepes, 1.4-es T-Jet tombolt, kereken 120 lóerővel.

Fagyos tél volt még, amikor a kisautó kulcsait átvettük Budaörsön kollégámmal, és a körbefagyott ablakok alatt azonnal szemet szúrtak a fekete versenycsíkok. Nem csalódtunk: lekaparható matricák, nem fényezés. Gio azonnal rávágta, hogy ez sufni, nekem azonban tetszett, mert a szememben ez kiemelte a többi modell közül. Főleg, hogy citromsárga a fényezés, de abban mindketten egyetértettünk, hogy a grafitszürke alufelnik egy komolyabb presztízsű sportautón is megállnák a helyüket. Na de nem vicces egy 1.4-es Puntora olyan jelzőt aggatni, hogy „sport”?

Kicsit Aston Martin, nem? - Galéria!

Az autó önsúlya 1245 kilogramm, amit egy 120 lóerős és 194 Nm nyomatékú benzines motor hajt. Kiemelném, hogy a sok dízeles erőgéphez hasonlóan ez esetben is a közel 200 Newtonméternyi nyomatékon van a hangsúly. Katalógus szerint 8,9 másodperc alatt van százon az autó, 195 km/óra a vége, és mindehhez csak 6,6 liter 95-öst kér százon. Tudjuk jól, hogy a katalógusnak sokszor nem lehet hinni, sokszor túloz, sokszor hazudik. Akárcsak most. A 194 Nm-nek köszönhetően szó se róla, sportosan uralható a kiskocsi a belvárosi piros lámpák között, talán a 9-10 másodperces sprintet is ki lehet hozni belőle, de inkább csak 80 km/órás tempóig nézzük. És feltétlenül egyedül!

Kicsit Aston Martin, nem? - Galéria!

Mielőtt rátérnék az autó külsejének kielemzésére, el kell oszlatni azt a kételyt, miszerint egy pici családi autóról van szó. Nem. Sportosan vezethető kétszemélyes dodzsem, amivel csak szükséghelyzetben utazzunk csoportosan, hiszen egyszerűen a túlsúllyal elvész az ereje és még egy 1.3-as régi Swift is jobb menettulajdonságokat produkál. Ha családi autónak szánjuk, ne a sport verziót vegyük, mert felesleges, a sportos élmény csak és kizárólag a sofőr és jobb egyben utazó utasa kiváltsága.

Imádom az autó külsejét, már az alap Grande Punto formájával sem volt bajom. Citromsárgában az elmúlt két és fél év alatt egyszer sem láttam, pláne nem versenycsíkokkal és grafitszürke, 17 collos alufelnikkel. De a visszajelzések alapján nemcsak én, más sem. Sorra néztek a belvárosi utcákon, és ugyan nem kérdezték meg, hogy mi ez, nem láttam az arcokon a lefitymáló undort. És így voltam ezzel én is. Igen, Fiatról van szó, de az egyik legszebbről, amit az elmúlt években kigurítottak a gyárból. Minden passzol: a tűzpiros lámpák a C-oszlop tetején, a fekete visszapillantók, a versenycsíkok, a króm feliratok és kipufogóvég, a felnik, az autó frontrésze, már csak a fekete tető hiányzott egy picit.

Kicsit Aston Martin, nem? - Galéria!

Az autó frontrészét érdemes kétszer is megnézni, mert ha szemből, a krómozott hűtőrács magasságából rápillantunk, a csepp alakú fényszórók, a hűtőrács és az autó formája egyértelműen az Aston Martin DB9 frontrészét idézik. Igaz, ebben senkiben nem találtam pártfogóra, de ha valaki megnézi a két autót, talál köztük hasonlóságot. Szerintem.

Gio kollégámnak is átadtam a slusszkulcsot néhány órára, hogy megfogalmazza róla véleményét. Ő meg is tette, kőkeményen lehúzta az autót, hogy idejétmúlt. Elmélete szerint az autókat új autóként kapjuk tesztelni, és ez az autó már két és fél éves. Éppen ezért jó autó, sportos is, a célnak megfelel, csak nem a listán feltüntetett 3,590,000 forintos árért, hanem mondjuk ennek harmadáért, használtan. Részben igazat kellett adnom neki, részben nem. Nincs benne mp3-as fejegység, a középkonzol egy ordenáré műanyag, a műszerfal számlapja egy piros fénnyel megvilágított kartonlap, az ülések olyanok, mintha az általános iskolám előtti padokon ülnék, az ablak pedig minden fel- és lehúzáskor recseg.

Kicsit Aston Martin, nem? - Galéria!

De ugyanakkor semmi gond nincs a motorral, az autó külseje mosolyt csal a szívembe, az ótvar belső műanyagok mellé krómozott és karbon mintás betétek is kerültek, a sportkormány kellemes tapintású és multifunkciós, az első ülések között könyöktámasz figyel és ülésfűtés-kapcsolók, a hátsó üléssor kényelmes, menetteljesítményeit tekintve pedig büszkén vállalható a legújabb típusok mellett is. Vegyük figyelembe, hogy az autó 2,478,000 forintos alapára az alsókategóriás járművek belépő modelljei közé helyezi a Grande Puntót, amin a több mint egymillió forintos gyári tuning sem változtat. Az autó marad alsókategóriás kisautó, szinte már menő megjelenéssel és teljesítménnyel.

Kicsit Aston Martin, nem? - Galéria!

Korábban már említettem, az autóban négy ember is jókedvűen elfér, ekkor azonban értelmét veszti a forgalmi engedélybe írt „Sport” jelző. Két embernek tökéletes. Egy héttel az Alfa Mi.To után gondolatban sokszor visszatértem a kis luxus olaszhoz, és rájöttem: ez a Fiat majdnem ugyanaz, csak mindenből egy kicsit kevesebb. Ugyanaz a reakció, ugyanazok a kapcsolók, már majdnem ugyanaz az élmény, de azért mégsem. Alfa Romeós élményautózás, olaszos stílusban, fél áron.

Éppen ezért nem tetszett az elején, mert túl sokat vártam tőle. Az MPS és a Mi.To élményét akartam kihozni belőle, de persze, hogy nem sikerült. Szokatlan volt a kormány nagy holtjátéka, a rágógumiként nyúló „legolcsóbb” váltó, aminek köze sincs a sporthoz, illetve a hanyag, szintén olcsó pedálok. De ez az autó nem sportautónak készült, hanem sportos megjelenésű, dinamikusan autózható játékszernek. A legnagyobb bajom a váltóval volt, ami hatalmas úton mozog minden irányba, de az érzéketlen pedálokat egy-két kövérebb gázzal orvosolni lehet. Éppen ezért a fogyasztás is felszökken a katalógusban említett 6,6 literes átlagról, a spotos, „nem kímélem” autózás 9-10 litert jelent városban. De amíg ezt egy 1.4-es motor produkálja, addig nem húzom a szám.

Kicsit Aston Martin, nem? - Galéria!

A végsebességként említett 195-ös tempót meg sem próbáltam kiautózni a vasból, de ha figyelembe vesszük, hogy a 8,9 másodperc maximum a 80 km/órás tempó elérésére volt elegendő, és hogy az autó 150-es tempónál már igencsak kezdte megadni magát, a közel 200-as sebesség megautózását igencsak kétlem.

De most őszintén: 3,590,000 forintért várhat ennél többet az ember?

A tesztet írta: Pirisi Zsolt
Fotók: Sütő Péter