Az új Fiesta egyelőre képtelen csalódást okozni. A sportváltozat sem verte le a lécet!
Korábban már járt nálunk az új Fiesta, amelyről roppant vegyes benyomásokat szereztem. A külső és a belső tele van ötletekkel, újításokkal, ami sok mai autóból nagyon hiányzik. Ami viszont abból a tesztautóból hiányzott, az egy jó motor (az őskorból ránk maradt 1.4-es dízel nem nyűgözött le) és a megbízhatóság (folyamatosan kikapcsolt a rádió) volt.

Még több kép a kis méregzsákról - galéria!
Mostani tesztautónk egy 1.6-os benzines, háromajtós sportváltozat: még akkor is így hívják, ha a 120 lóerő és a 152 Nm nem tesz csodákat. Kívülről még jobb, mint az ötajtós: nagyon eltalálta ezt a sportos, izgalmas vonalat a Ford, minden, ami csak rajta van, a helyén is van egyúttal. Lendületes vonalak találkoznak a megfelelő helyeken, a fehér pedig különlegesen jól áll ennek a formavilágnak.
A belső pedig követi színvonalában a külsőt, igaz, ez csaknem félmillió forintunkba fáj, ha megvásárolnánk magunknak a kocsit. Az „Individual 2” névre keresztelt extra egyedi kék és ezüst bőrözött üléseket és ajtóbetéteket, kormánykereket, ezüst középkonzol borítást, sebváltót, egyedi kézifékkar borítást és velúr szőnyegeket takar, de egy biztos: nagyon jól állnak a kocsinak! A csomag ára 437 ezer forint...

Még több kép a kis méregzsákról - galéria!
Sokan ültek benne, mindenki rácsodálkozott a szokatlan színű (és természetesen szokatlan kialakítású) belsőre. A számítógépet a középkonzolba rejtették, meglehetősen bőséges funkciólistával. Az ülések roppant kényelmesek, az ülésfűtés gombja azonban rettenetesen amatőr és egyszerű volt, ennél azért többet vártunk volna. Volt még más furcsaság is: az ablaktörlő bajuszkapcsolóját tolni kell ahhoz, hogy az első ablakot mossa, ha pedig húzzuk, a hátsót spricceli.
A háromajtós kialakításból előnyünk és hátrányunk is származik. A ki- és beszállás előre könnyebb, hátra azonban kifejezetten bonyolult: a nagy ajtónyíláson ugyan beférünk, ám az ülés nem dől kellőképpen előre. A hátsó fej- és lábtér a jelképesen azért túl van, de 180 cm környékén mindkettő nagyon kevés lesz hirtelen.

Még több kép a kis méregzsákról - galéria!
Az övért nagyon hátra kell nyúlni, ez a frankó külső átka, ám arra nincs magyarázat, hogy az ablakemelő gombokat miért helyezte el úgy a Ford, hogy magunk alá kelljen csavarni a bal karunkat...
Az 1.6-os benzines motor jól teszi a dolgát, igaz, nagy erőműnek túlzás lenne nevezni. Viszonylag ruganyos, a hengerűrtartalomnak köszönhetően annyira nem is kell sokat váltani vele, egyszóval nagyon is rendben van. Sportosan tényleg lehet autózni vele, azonban érdemes odafigyelni, kibe kötünk bele: hiába áll mellettünk csupán egy Mazda3, ha egy MPS-sel van dolgunk, inkább legyünk udvariasak!

Még több kép a kis méregzsákról - galéria!
A váltó kapcsolási érzetével nehezen tértem napirendre. Nem volt semmi baj vele, egyszerűen picit távolinak éreztem a kartól a szerkezetet. Az 1.6-os motorral elméletileg 192 km/h-ra is képes Fiesta Sport gyorsulása 10,1 másodperc 100-ra, azonban ennél is érdekesebb, hogy 10,8 alatt gyorsul 50-ről 100-ra 4-es fokozatban, padló gázzal. Az 1.25-ös motornak ehhez 18,4 másodpercre van szüksége, ám az 1.6-os dízelek is csupán 1 másodperccel szerepeltek jobban ezen a próbán. Ez is bizonyítja, hogy ezzel a motorral ruganyos, jól autózható lesz az 1.4-es dízellel kissé lomha (és hangos, zajos, kellemetlenül remegő, stb.) Fiesta.
A fogyasztásról is érdemes szólni, a Ford elvégezte a házi feladatot. Az 1.4-es dízelváltozat katalógusadatai köszönőviszonyban sem voltak a valósággal, ám itt nagyjából sikerült tartani a 7,9-re ígért városi átlagot (8 fölött voltunk picivel). Vegyesen lement 7 köré, országúton, nyugodt tempóval pedig nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy 6-ossal, urambocsá’ 5-össel kezdődjön a végeredmény, miután leosztottunk a megfelelő értékekkel a benzinkúton.

Még több kép a kis méregzsákról - galéria!
A futómű beállításai természetesen inkább a sportos és lendületes kanyarvételt pártolják, semmint a Bosnyák téri aknamezőt, a kocsi hajlamos felülni a nyomvályúkra, fogni és figyelni is kell a kormányt. Ezt azonban tényleg jó kanyarodási képességgel ellensúlyozza: bár tolja-tologatja az orrát, mégis, az esetek többségében szépen íven marad és végig rajzolja, kiadja, amit akartunk.
Persze csak ha kikapcsoltuk az egyik legidegesítőbb ESP-t, amivel valaha találkoztam: rosszul, rossz ütemben és rossz mértékben szól közbe, szó sincs arról, hogy engedne egy picit játszani...

Még több kép a kis méregzsákról - galéria!
Néha eljátszottam a gondolattal, mi történne, ha az 1.6-os szívó mellé egy turbós verziót is kínálna a Fiestából a Ford... Mi történne mondjuk 2000 tájékán, ahol teljes erővel dolgozna a töltés, mekkorát lökne, mennyivel jobbat lehetne autózni ezzel a tényleg pöpec Fiestával... Nagyon kívánja az ST, sőt, akár az RS verziót is (ami S2000 néven érkezik majd, ha minden igaz), mert a külső és a belső is „ösztönöz” a száguldásra (ami alatt azt kell érteni, hogy nem néznénk ki hülyén 220-szal a német autópálya belső sávjában egy ilyen szerkezettel!).

Még több kép a kis méregzsákról - galéria!
Valahogy azonban mégsem ezzel a motorral kéne, hanem egy 1.6-os turbóssal ugyan, de dízelben. Kár, hogy nem olyanban kaptuk: jó lett volna a csalódást keltő 1.4-es dízel után kipróbálni az 1.6-osat is. Ki tudja, talán még lesz rá lehetőségünk, mert a Fiesta megéri, hogy foglalkozzunk vele.
Az egész világon árusítják (vagy árusítani fogják), a Ford pedig nagyon odatette magát, emlékezetes autót építettek. Az előző Fiestát összehasonlítani sem érdemes ezzel, sem külsőleg, sem belsőleg, hatalmas előrelépés, és ha nem lenne a Honda Civic, sokkal nagyobb figyelmet kapna a „különleges autókat” keresők körében is.

Még több kép a kis méregzsákról - galéria!
Az ára sem vészes, persze kérdés, mihez hasonlítjuk: a legolcsóbb Fiesta éppen hogy átlépi a 3 millió forintot (3.050.000), a tesztelt modell alapára 4.102.000 (Sport felszereltség, háromajtós 1.6 benzin), a tesztelt modell ára pedig... 5.5 millió alatt valamivel.
Ez már nagyon nem kevés pénz, ám ezért valami érdekeset, izgalmasat kapunk. Aki praktikus, nagy rakterű autót keres, ne ragadjon le a (Sport) Fiestánál, ennyiért már Focust is eresztenek, jobban fog járni.

Még több kép a kis méregzsákról - galéria!
Most kellene meghatározni, hogy kinek a célcsoportja is a tesztautó, és nehéz dolgom van. A legegyszerűbb válasz talán az, hogy akinek telik rá: nem olcsó, ám nem is tömegtermék. Ha nem vesszük meg a bőrbelsőt, már 5 millió alatt vagyunk, azonban ha már eddig eljutunk, nem érdemes pont ezt kivenni a kosárból.
És egy halk tanács a végére: ha vennének, próbálják ki esetleg a dízelt is. Nem biztos, hogy jobb, de hátha jobban bejön!
A tesztet írta: Pirisi Marcell
|
Ford Fiesta Sport
|
|
Méretek
|
|
Hosszúság (mm)
|
3953
|
|
Szélesség (mm)
|
1722
|
|
Magasság (mm)
|
1481
|
|
Tömeg (kg)
|
n/a
|
|
Üzemanyagtartály mérete (L)
|
45
|
|
Motor
|
|
Hengerűrtartalom (cm3)
|
1596, benzin
|
|
Max. teljesítmény (LE@RPM)
|
120@6000
|
|
Max. nyomaték (NM@RPM)
|
152@4050
|
|
Menetteljesítmény
|
|
Végsebesség (km/h)
|
192
|
|
Gyorsulás 0-100 km/h (mp)
|
10.1
|
|
Fogyasztás
|
|
Átlagfogyasztás, katalógus (l/100 km)
|
5.9
|
|
Fogyasztás a teszt alatt, város (l/100 km)
|
8.2
|
|
Árak
|
|
Alapár (Ft)
|
3.050.000
|
|
Alapár a tesztelt motorral, felszereltséggel (Ft)
|
4.102.000
|
|
A tesztelt modell ára (Ft)
|
|