A háromajtós Swift nem a falusi gyerekek csajozós autója. Már nem…
Nem kell bemutatnom a Suzuki legnépszerűbb típusának hazai sikersztoriját, talán mindenkinek jobb is így. Mindegy, hogy a falusi cigánygyerek, a nagyvárosi tinédzser, a bevásárlóközpont és a kórház között ingázó rokkant pár, vagy csak egyszerűen a multimilliomos apuka egy szem lánya jut eszembe, mindegyik alatt a régi Swift gurul. Tisztelet a kivételnek. Ótvar fóliával, rosszabb esetben univerzális sportdobbal, világítós rendszámkerettel, satöbbi, satöbbi. A Suzuki tehát elhatározta, hogy javít az összképen.

"Miért néz mindenki?" - képek a Suzuki Swift Sportról
Ebben pedig nem másra, mint az autós magazinok lelkes képviselőre számítanak, akik – velem együtt – kíváncsian várták az új Swift érkezését. Kívülről egyértelmű a pozitív visszhang, a minőségre sincs komolyabb panasz, a teljesítmény hozza a szintet, a fogyasztással pedig eddig sem volt baj. Sok régi és új Swiftben ültem már, de nem vezettem egyiket sem. Egészen mostanáig. A Swift Sport ugyanis az én kezeim között landolt. És jobban teljesített, mint azt legmerészebb álmomban vártam volna.
A megjelenés, a külső kidolgozottság összehasonlíthatatlan az előddel, már amennyire egy viszonylag olcsó autó esetében beszélhetünk kidolgozottságról. Jóleső érzés tapasztalni, hogy a mérnökök nemcsak az árcédulán és a teljesítményben, de az optikában is próbálták kihangsúlyozni a Sport verzió előnyeit. Egyszerű, mégis telitalálat az első lökhárító kéttónusú fényezése, a két, méretes oldalajtó (egy ötajtós Swift Sport eléggé illúzióromboló lenne), a szolid tetőszárny és a két oldalra kivezetett kipufogóvég azonban versenyautós hangulatot áraszt. Ehhez jön hozzá a típushoz kifejezetten passzoló sűrűküllős kerékgarnitúra, amely a cudar, csúszkálós téli időjárásra való tekintettel a mi esetünkben sajnos hiányzott a képből.

"Miért néz mindenki?" - képek a Suzuki Swift Sportról
Az autó tehát meggyőző, a fiatalabb és az idősebb korosztálynál is sikereket ér el, a Swift Sport célcsoportja azonban egyértelműen a húszas éveiben járó fiatal korosztály. De vajon mivel lehet rávenni a tehetősebb srácokat, hogy egy használt, 300 lóerős BMW M3-as, egy A6-os Audi és egy Golf GTI mellett a nem túlzottan menő Suzuki Swift sportos utódja is labdába rúgjon? Nem könnyű feladat, lássuk be. Legtöbbször csak a teszt végén szoktuk elárulni az adott típus listaárát, most azonban a viszonyításhoz elengedhetetlen tudni, hogy a Suzuki Swift Sport 1.6-os, 125 lóerős, soros négyhengeres motorral 4,320,000 forintba kerül a szalonokban.
Nem kis pénz. Ezért az összegért már elég szép skálán válogathatunk az autópiacon, nem beszélve a néhány éves használt autókról. A Swift Sport azonban olyan vezetési élményt nyújt a bevállalós srácoknak, amiért megéri ennyi pénzt letenni az asztalra.

"Miért néz mindenki?" - képek a Suzuki Swift Sportról
Az autó önsúlya alig több mint egy tonna, egészen pontosan 1070 kilogramm, ami sofőrrel együtt is megáll 1150 kiló körül. Ehhez pedig 125 lóerő és 148 Nm forgatónyomaték társul, dodzsem méretű kasztnival, sport futóművel és sportos kézi váltóval. A 125 lóerő azonban a Suzukinál körülbelül 150-nek érződik, hiszen mindannyiunkban élnek legendák a piros lámpánál mellénk guruló ezres Swiftekről, amelyek plafonig pakolva is úgy hagyják ott az 1.4-es turbódízel és 1.6-os benzines verdákat, hogy csak nézünk. A Swift Sport ezt a vonalat viszi tovább…

"Miért néz mindenki?" - képek a Suzuki Swift Sportról
Bitangul pörög az 1.6-os motor, az első fokozattól az ötödikig elemében van, sebességtől függetlenül szedi a tappancsát, akár 40-nél, akár 180-nál taposunk a gázra. A tervezők szerencsére nem próbálták elrejteni a kellemesen sportos hangon pörgő motor orgánumát, a kipufogó végeiből azonban jószerivel csak gáz jön, hang semmi. A piros cérnával varrt váltószoknya mögött extra rövid úton járó váltókar teszi a dolgát, a fokozatok között így a másodperc törtrésze alatt kapcsolhatunk, ami még a fordulatszámnak sem hagy időt arra, hogy zuhanni kezdjen. A váltó nagyon pontosan szúrható, nem kell ütni és nem kell rángatni, hármasba is éppolyan simán csúszik át, mint ötösbe.
A sport futómű érezhetően szorítja az aszfaltra a kasztnit, már-már annyira, hogy lassú tempónál szinte a gyomromban érzek minden egyes úthibát. Tempósabb meneteknél azonban nagy hasznát vesszük, amikor a legkisebb csuklómozdulatra is képes sávot váltani az autó, ha úgy kívánjuk, és nem illeg-billeg a gyorsabb kanyarokban sem. Ellenben a fék nem hoz ekkora extázist, mintha a gyári Swift tárcsái és nyergei figyelnének a tengelyek végein. Rendesen fognak, csak a sportautós tempóhoz ez nem elég.

"Miért néz mindenki?" - képek a Suzuki Swift Sportról
A csomagtérajtón csillogó „sport” felirat azonban a belsőn is meglátszik: esztétikus a piros-fekete ajtókárpit, a kagylóülésekre hajazó piros-fekete ülés, a piros-fekete váltózsák és az alumínium pedálsor. A műszerfal és a középkonzol szokványos, piros-fehér fényben világít minden. A sebességmérő 240-ig van skálázva, ami finoman sejtet néhány részletet. És valóban. Az autó kisujjból rázza ki a 200-as tempót, negyedikben autózom az autópályás 130-as sebességet, és csak ekkor kapcsolok feljebb. Játszi könnyedséggel, alig észrevehető erőveszteséggel húzza fel a bódét a kettessel kezdődő álomhatárig, ahol az az érzésem támad, hogy simán meglehet az a 240 is. De ezt inkább már a megérzésemre bízom.
Összességében az autó egy nagyon pontos, sportosan vezethető élményautó, kényelmes ülésekkel, jó közérzettel, jó hifivel, egy nagyon eltalált formatervbe csomagolva. Az a fajta újítás, amelynek egy hatalmas akadályt, mégpedig a célközönség ellenszenvét kellett leküzdenie, sikerrel. Ezentúl nem nézek kérdőn a Swift Sport volánjánál ülő, zselézett hajú kis kölyökre a pirosnál, aki egy kézzel fogja a kormányt, mert tudom azt, amit ő tud.

"Miért néz mindenki?" - képek a Suzuki Swift Sportról
És a tények ismeretében legdurvábbnak ható adatot hagytam a végére: a 125 lóerős Suzuki Swift Sport 7,9 literes átlagfogyasztást produkált a 900 kilométeres teszthét alatt. Pedig nem épp a legideálisabb vezetési stílusban nyüstöltük a srácokkal. 900 kilométer alatt kicsivel több, mint 70 liter 95-öst kért, ami 7,8-7,9 literes átlagnak felel meg, miközben saját tapasztalatok alapján a hasonló vezetési élmény eléréséhez más autóknál 12-13 liternél indul a fogyasztás.

"Miért néz mindenki?" - képek a Suzuki Swift Sportról
Félreértés ne essék, teljesítmény tekintetében a kis dodzsem közel sem veszi fel a versenyt a turbós, többezres motorokkal szerelt sportautókkal, de a pirostól pirosig tartó sprintben és a kisautós cirkálásban a legtöbb, milliókkal drágább autóval szemben megállja a helyét. A Swift Sportnál pedig ez a lényeg. És ezért megéri négy és fél milliót perkálni, higgyék el.
A tesztet írta: Pirisi Zsolt
Fotók: Sütő Péter
|
Suzuki Swift Sport
|
|
Méretek
|
|
Hosszúság
|
3765 mm
|
|
Szélesség
|
1690 mm
|
|
Magasság
|
1500 mm
|
|
Tömeg
|
1070 kg
|
|
Üzemanyagtartály mérete
|
45 liter
|
|
Motor
|
|
Hengerűrtartalom
|
1586 ccm VVT
|
|
Max. teljesítmény
|
125 LE
|
|
Max. nyomaték
|
148 Nm
|
|
Menetteljesítmény
|
|
Végsebesség
|
200 km/h
|
|
Gyorsulás 0-100 km/h
|
8.9 mp
|
|
Fogyasztás
|
|
Átlagfogyasztás, katalógus
|
7.2 liter/100 km
|
|
Átlagfogyasztás, a teszt alatt
|
7.9 liter/100 km
|
|
Árak
|
|
Alapár
|
2.505.000 Ft
|
|
Alapár a tesztelt motorral, felszereltséggel
|
4.320.000 Ft
|
|
A tesztelt modell ára
|
|