Tegnap megkezdődött az első hivatalos szezon előtti tesztelés a spanyolországi Jerezben, ahol sokak meglepetésére a két év után visszatérő Kimi Räikkönen végzett az első helyen. A finn világbajnok nem is kívánhatott volna magának hatásosabb visszatérést, hiszen megfutotta a nap legjobb köridejét, amivel még a tavalyi leggyorsabb körnél is két tized másodperccel jobb volt.
Räikkönen szerint az első helye nem jelent sokat, hiszen még csak most kezdődött a tesztelés, azt viszont kiemelte, hogy rengeteg értékes információt gyűjtött a 2012-es autóról és a Pirelli abroncsokról. - Jól érzem magam az autóban, és bizton állíthatom, hogy volt már sokkal rosszabb tapasztalatom új autóval kapcsolatban az első tesztnapon – mondta a finn, aki pozitívumként említette a Lotus remek kezelhetőségét.
Csapatának ugyan nem volt zökkenőmentes napja, mivel egy alkalommal ki kellett cserélniük a KERS akkumulátorát, de Kimi szerint néhány plusz kör kivételével teljesítették a kitűzött célt. A Pirelli gumikról is pozitív véleménye van, és érdekes csatát vár majd tőlük a hosszú etapokon, amikor mindenki spórolni akar majd velük a legjobb teljesítmény kipréselése mellett.
A nap második legjobb idejét a Force India versenyzője, Paul di Resta autózta, aki egy tized másodperccel maradt csak el Räikkönentől, és több mint száz kört teljesített. A harmadik helyre Nico Rosberg hozta be a tavalyi Mercedest fél másodperccel lemaradva, a negyedikre pedig Mark Webber érkezett be a Red Bullal.
Jenson Button csak a 8. legjobb időeredményt tudta elérni a McLaren-Mercedesszel, de ennek is örült, mert az autó viselkedése kifejezetten biztató számára. Közvetlenül mögé jött be Felipe Massa az F2012-es Ferrarival, amit a csapat úgy kommentált, hogy a stopperóra helyett inkább az adatok gyűjtésével és az autó viselkedésének tanulmányozásával foglalkoztak.
Jerez 1. tesztnap, leggyorsabb kör:
1. Kimi Räikkönen (Lotus-Renault) 1:19.670
2. Paul di Resta (Force India-Mercedes) 1:19.772
3. Nico Rosberg (Mercedes) (1:20.219)
4. Mark Webber (Red Bull-Renault) 1:20.496
5. Daniel Ricciardo (Toro Rosso-Ferrari) 1:20.694
6. Michael Schumacher (Mercedes) 1:20.794
7. Kamui Kobayashi (Sauber-Ferrari) 1:21.353
8. Jenson Button (McLaren-Mercedes) 1:21.530
9. Felipe Massa (Ferrari) 1:22.815
10. Heikki Kovalainen (Caterham-Renault) 1:23.178
11. Pastor Maldonado (Williams-Renault) 1:23.371
12. Pedro de la Rosa (HRT-Cosworth) 1:23.676
A hosszú téli szünet után íme egy jóleső videó Räikkönenről:
VIDEO
A cikkhez tartozó galéria megtekintése