Teszt: BMW Z4 35i sDrive – Az arisztokrata huligán

Este hét óra, mínusz két fok és egyre jobban esik a hó. Normális esetben ennek örülnöm kéne, hiszen imádom a havat és a fehérre színezett táj látványát, most azonban inkább nyugtalanít, hiszen ilyen időben nem a legideálisabb 300 lóerős sportautót tesztelni. A sors viszont úgy hozta, hogy ilyen körülmények között kell (Sajnáljuk együtt szegény Dávidot! – a szerk.) kipróbálnom a BMW Z4 legerősebb változatát. Tojásokon lépkedés vagy kilinccsel előre autózás? Csak rajtam múlik. Elöljáróban annyit, hogy bőven kijutott mindkettőből, és a BMW-sekről szóló sztereotípiákból.

A BMW Z4 második generációja 2009 óta kapható, és az azóta eltelt három évben mit sem vesztett vonzerejéből. A formatervét megálmodó két hölgy olyan dizájnt tervezett a bajor roadsternek, ami egyszerre agresszív és elegáns. Az arányai tökéletesek, a hatalmas motorháztető hosszan előrenyúlik, a szélvédő kellően lapos szögben áll, az ülések amennyire csak lehet, közel kerültek a hátsó tengelyhez, és kellően hangsúlyosak a kerékjárati ívek. Egyedül a hátsó traktus az, ami kissé lágyabbnak hat, de a két, méretes kipufogóvég jelzi, hogy a motortérben egy igazi erőmű pihen.

Mindegy, hogy a keménytető zárva van vagy a csomagtartóba rejtve, a látvány mindkét esetben lehengerlő. Ugyanez a helyzet az utastérrel is, ahol a legnemesebb anyagokkal találkozunk, úgy mint alumínium, fa és fehér bőr. Utóbbi meglehetősen kényes, de a kipróbálásra kapott autó jól mutatja, hogy ha megfelelően karban van tartva, akkor 15 ezer kilométer futásteljesítményen túl is makulátlan állapotú az utastér. Az üléspozíció egyébként sportautósan kényelmes, hely van bőven, a combtámaszos, fűthető memóriás ülések oldaltartása pedig több mint kielégítő. Az összes kezelőszerv kézre esik, tároló rekeszekből is van elég, ha tehát elhelyezkedtünk, nincs más hátra, mint beindítani a motort.

"Ez maga a nirvána" - Tesztünk folytatódik, kérjük lapozz!