A Citroen két évvel ezelőtt azért élesztette fel a DS modellcsaládot, hogy alternatívát kínáljon azon tehetősebb vásárlóknak, akik prémium minőségre és egyedi stílusra vágynak. Ennyi idő elteltével már bizton állítható, hogy remek döntés volt ez a franciák részéről, amit az is jól mutat, hogy nemsokára érkezik a család legújabb tagja a DS5 személyében. Amíg megérkezik, a Citroen ragyogását a DS3 és a DS4 jelenléte emeli, melyek közül az utóbbi járt nálunk a kínálat legerősebb dízelmotorjával szerelve, full extrás kivitelben.
.jpg)
A DS4 külsejét tekintve már áradoztam egy sort a 200 lóerős, 1.6 literes, turbós benzines motorral szerelt modell kapcsán, amihez tavaly nyáron volt szerencsém, de most sem tudok szó nélkül elmenni a divatos formaterv mellett. A típus testvérmodelljének számító C4-hez legjobban az első lámpák hasonlítanak, a többi részletet tekintve viszont teljesen egyedi a design. Látványos az első lökhárítón helyet kapó LED-sor, a morcos tekintet, továbbá hangsúlyosak a kerékjárati ívek domborításai, a kupé formának pedig jót tesz a hátsó ajtók rejtett kilincse.
Utóbbi részlet azonban kompromisszummal jár, ugyanis a hátsó ablakokat nem lehet lehúzni, az ajtó nyitásakor pedig vigyázni kell, nehogy beverjük a vállunkat a kilincs miatt túl hosszúra nyúlt ablakkeretbe. A hátsó sorba történő beszállás amúgy is nehézkes a szűkre szabott ajtókon keresztül, de a stílusnak bizony ára van, azonban még mindig kényelmesebb egy háromajtós konstrukciónál.
.jpg)
A DS4 külső méreteit tekintve meglepően nagy, hiszen hosszúsága majdnem 4,3 méter, szélessége pedig a tükrökkel együtt meghaladja a két métert. Ez az utastérben annyira nem érződik, de persze négy ember számára kényelmes utazást biztosít. Főként az elöl ülők élvezhetik a francia luxust, ugyanis az elektromosan állítható, masszírozós bőrülések hosszú távon sem válnak kényelmetlenné, oldaltartásuk pedig kellően tartja az ember testét a tempósabb kanyarokban is.
Tesztünk folytatódik, kérjük lapozz!
A cikkhez tartozó galéria megtekintése