Teszt: Ford Focus 1.6 EcoBoost Titanium - Intelligens kanyarvadász

Gyártótól függetlenül mindig nagy érdeklődéssel figyelem egy-egy új típus vagy modellgeneráció reklámkampányait. A kisfilmekből és egyéb hirdetésekből általában egyértelműen kiderül, hogy mik azok a tulajdonságok, amiket a gyártó leginkább előtérbe helyezett az adott modell tervezésénél. A harmadik generációs Focus esetében ezek elsősorban az intelligens biztonsági megoldások, úgy mint a táblafelismerő-rendszer vagy a parkoló asszisztens, amik ugyan rendkívül hasznosak, de az embernek az az érzése támad, mintha a vezetési élmény hátrébb került volna a fontossági listán. Ez engem különösen aggasztott. Rögtön el is mondom, hogy miért.

A hétköznapokban egy első generációs Focust vezetek teljes elégedettséggel. Imádom pontos és közvetlen kormányzását, valamint a megjelenésekor etalonnak számító és mindmáig feszes futóművét. Ugyan néhány kopó alkatrész cseréje lassan esedékessé válik, de még így is mindig örömömre szolgál, ha vezethetem. Szeretek vele kanyargós országúton tempósan közlekedni, mert az autó csak úgy falja az íveket, és még szándékos provokálás esetén is kiszámítható a viselkedése. Csak remélni tudtam, hogy az utód is hozza ezt a vezetési élményt, aminek megtapasztalása érdekében a jól bejáratott, kedvenc útvonalaimon nyüstöltem és próbálgattam a határait egy héten keresztül. Mielőtt elmesélem, hogyan viselkedett, gyorsan vegyük szemügyre a külsejét!

Az új Focus formájával mindenkinek meg akart felelni, ugyanis az egész világon ezzel a karosszériával (illetve szedán és kombi változatban) kerül a szalonokba. Látszik rajta a Ford tervezőinek igyekezete, hiszen szépek a domborítások, jól néz ki az emelkedő övvonal és az első lámpáknak is jót tett, hogy átrajzolták, néhány ponton azonban kissé túlzásokba estek. Ilyen például az első lökhárító hűtőrácsainak száma és mérete, amik közül a két szélső, háromszög alakú csak optikailag hivatott emelni az autó színvonalát. Az autó védelmében legyen mondva, hogy a középső, aktív hűtőrács viszont kimondottan hasznos megoldás: ha a motornak nincs szüksége levegőre, akkor zárnak a lamellák, ha pedig van, akkor nyitnak.

További megosztó pont a hátsó lámpák formája, ami a tesztautó esetében nem volt annyira hangsúlyos a piros fényezés miatt, de azért szemet szúr. Ez persze szubjektív, hiszen azon ismerőseim közül, akik látták az autót, szinte mindenkinek tetszett, és csak én voltam szőrszálhasogató, ami főként annak tudható be, hogy elfogult vagyok a sajátom irányába.

Tesztünk folytatódik, kérjük lapozz!