Hibás adatok! Kérem ellenőrizze!

Az adatok a törlés után elveszenk. Valóban törölni akarja a kiválasztott elemeket?

Teszt: Ford Focus Kombi 1.6 TDCi – Felkerült az i-re a pont

2012. 01. 25. 10:15 — Írta: Vajda Gergely — Fotó: Vajda Gergely

Magától parkol, felismeri a táblákat, tartja a sávot, és még a vezetőt is kioktatja - ráadásul mindezt az eddigi legpraktikusabb formában.

Az új Focust próbáltuk már négy és öt ajtóval, drága sportoptikával, dízellel, valamint erős és még erősebb benzinessel. Nem csoda, hogy még szerkesztőségünkön belül is akadt olyan szkeptikus kolléga, aki szerint a mostani, szám szerint negyedik tesztautó már nem tud újat mutatni. Ők már tudják, de most veletek is megosztom, hogy bizony tévedtek. Ha ugyanis közvélemény-kutatást tartanánk, valószínűleg tízből kilenc megkérdezettnek az intelligens, vezetést segítő extrák jutnának eszébe a harmadik generációs Focusról.

Ez nem csoda, hiszen a reklámokból is lényegében csak annyit tudhattunk meg az újdonságról, hogy magától le tud parkolni, és ha kell, vészfékezik is helyettünk. Ezek a jól csengő kiegészítők viszont némi késéssel váltak elérhetővé, így mi is csak most tudtuk próbára tenni őket. Ugyanez igaz a legésszerűbb választásnak ígérkező kombi karosszériáról is, ami a csúszás ellenére szerintem már most a legkelendőbb hazánkban.

A forgalmazónál is érezték, hogy mostani tesztautónkat leginkább a belső értékei adják el, így a külső cicomázásával nem is nagyon törődtek. Általában minden jóval el szokták látni a sajtós autókat, ezért meg is lepődtem, amikor megpillantottam. Nem volt xenon fényszóró, se LED-es nappali menetfény, és az eddig megszokott, opcionális 17 collos felni helyett is „csak” 16-os díszítette az autót. Ehhez jött még a szürke fényezés, így épp csak a flottakezelős rendszámtáblakeret hiányzott a cégesautó-idillből.

Az utastérben a szokásos, szürke félbőr belső fogadott, csak a változtatható színű világítás, valamint a „Stílus csomag” díszesebb váltógombja és kézifékkarja maradt le. Ennek ellenére mégis ez volt ez eddigi legdrágább Focus, amit vezettem, de gondolom, a bevezetőből már kitaláltátok, hogy miért.

Hát igen, az intelligens kütyük dobták meg a végösszeget, hiszen a nagyobb csomagtartó felára mindössze 200.000 forint az ötajtóshoz képest, ennyiért pedig még xenon fényszórót se rendelhetnénk új Focusunkba. Ez sok pénz, ha be kell fizetni gyorshajtásért, de egy öt-hat-hétmilliós autó vásárlásakor szinte már fel sem tűnik. Ami viszont garantáltan szemet fog szúrni, az a nagyobb, jobban kihasználható csomagtartó. Ilyen téren eddig sajnos nem voltak túl bőkezűek a tervezők, hiszen a négy- és ötajtósokat leginkább a rakodótér mérete miatt érhette kritika.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozz!


Persze a kombi Focus sem fogja tömegesen elcsábítani a megrögzött Mondeo-vásárlókat a maga 476 literével, de legtöbbünket gond nélkül kiszolgálna a hétköznapokban. A konkrét térfogatnál talán fontosabb, hogy az ülések ledöntésével szinte sík felületet kapunk, amit még az alacsonyra húzott hátsó küszöb sem tör meg. Van még padlóba és oldalkárpitba épített rögzítő fül és 12 Voltos csatlakozó is, szóval a kötelező köröket ki is pipálhatjuk. Viszont túlméretezett csomagok szállításakor hasznos lehet a plusz gumi-velúr szőnyeg, ami még ledöntött üléssekkel is végig ér a csomagtartó teljes hosszán, így megvédi a kárpitot. Mivel mindössze 15.000 forint a felára, erősen ajánlom mindenkinek, aki kombi Focus vásárlását fontolgatja.

A kombi praktikumával messze felülmúlja a Focus-család másik két tagját, így a minimális plusz költségek ellenére is a lehető legésszerűbb választás. Ez lenne az objektív megközelítés, de mivel még nincsenek gyerekeim, és bútorokat is csak viszonylag ritkán szállítok, így nem tudom magamban tartani a szubjektív változatot sem. A négyajtós szép feneke és jó arányai, illetve az ötajtós megosztó, de mindenképpen egyedi hátulja után a kombié kicsit egyszerűnek tűnik. Le a kalappal a formatervezők előtt, amiért szépen sikerült ráilleszteni a Mondeo hátulját egy eredendően teljesen más stílusú autóra anélkül, hogy az idegennek hatna, de az összetett és könnyen megkülönböztethető orrhoz talán egy kicsit egyedibb far dukált volna. Az összhatás így is tetszetős, csak éppen az autó karaktere lett más, mint a korábbi változatoké.

A földhözragadtabb, praktikusabb és ésszerűbb kombihoz kézenfekvő választás a 115 lóerős, 1.6 literes TDCi, amivel tesztautónk is érkezett. Frankfurtba menet már volt alkalmunk kipróbálni a Focust ezzel az erőforrással, így most sok helyet és szót nem is pazarolnék rá. Városban különösebb odafigyelés nélkül is 6,0 liter alatt marad a fogyasztása, és országúton sem lehetetlen elérni a 4,0 litert. Ilyen üzemanyagárak mellett amúgy is szívet melengetőek ezek a számok, az már csak ráadás, hogy menet közben sem lesz hiányérzetünk. Csodára azért ne számítsunk, de szépen, dinamikusan mozgatja a kompakt Fordot. A vezetési élményt is többször méltattuk már, így most csak annyit tennék hozzá, hogy szerencsére a méretes hátsó sem jelent kompromisszumot ilyen téren. Ha belefeledkezünk a vezetésbe, csak akkor vesszük majd észre, hogy kombiban ülünk, ha esetleg belepillantunk a tükörbe.

Az elején már említettem, hogy a kombi Focus a belső értékeivel hódít igazán, de ezt nem csak arra értettem, hogy a remek vezethetőség és jó minőség mellé végre az elfogadható csomagtartót is felírhatjuk a listára. Sokkal inkább arra a néhány új gombra gondoltam, amik szemérmesen meghúzódnak a műszerfal eldugott zugaiban, miközben olyan extrákat rejtenek, amik még a középkategóriában is ritkaságszámba mennek.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozz!


Először is ott a holttér-figyelő és sávtartó rendszer, amivel már találkoztunk a Mondeóban. Előbbi a külső visszapillantókba integrált egy-egy LED felvillanásával jelzi, hogy ha nem célszerű sávot váltani, míg utóbbi emlékeztet, ha elfelejtettünk indexelni átsoroláskor. Persze nem ez az elsődleges célja, hanem hogy ha elbambulnánk, a kormány rezegtetésével felhívja a figyelmünket arra, hogy valószínűleg nem szándékosan akarjuk átlépni a felező- vagy záróvonalat. Illetve ha szeretnénk, be is avatkozik. Ilyenkor először finoman egyenesbe állítja a kocsit, majd elkezdi visszahúzni a sáv közepére, és csilingeléssel egybekötve kiírja, hogy fogjuk végre meg a kormányt. Ezeket kifejezetten autópályázáshoz találták ki, de ha belegondolunk, nálunk máshol nincs is olyan tisztességes felfestés, amit tudna követni.

A pályázós kategóriába sorolható még a távolságtartó adaptív tempomat is, ami ugyan már nem világújdonság, de ha az előzőek mellé ezt is bekapcsoljuk, akár újságot is olvashatunk, miközben faljuk a kilométereket.

Az igazán nagy durranás viszont a reklámokból is ismert parkoló segédlet, amihez hasonlót még kétszer ilyen drága autókban is nehezen találnánk. Párhuzamos parkolásnál szó szerint kiveszi a kezünkből azt a részfeladatot, ami sajnos elég sok vezetőnek problémát jelent: a kormány tekergetését. Először is felméri a rendelkezésre álló helyet, és ha elegendőnek találja, akkor a középső monitoron megjelenő utasítások szerint csak a pedálokat és a váltót kell kezelnünk, ami az első-hátsó radarok miatt már gyerekjáték. Meglepően gyorsan működik, és olyan szűken húzza el az autó orrát, hogy első alkalommal nem csak én, de az előttem álló autó tulajdonosa is kis híján szívrohamot kapott. Az sem probléma, ha egyből nem fér be: ilyenkor előrementben, majd ismét tolatva korrigál. A padkától bombabiztosan tartja a 20 centimétert, de arra már kevésbé figyel, hogy pontosan a két autó közé álljon.

A Focus nevéhez fűződő másik nagy újítás az Active City Stop, ami váratlan akadály felbukkanásakor állóra fékezi az autót. Csak 30 km/óra alatt működik, így tipikusan városi kiegészítőről beszélhetünk. Bevallom, ezt az egyet nem akartam kipróbálni. Egyrészt már volt szerencsém látni, hogy működik, másrészt pedig úgy voltam vele, mint a légzsákokkal: inkább elhiszem, hogy jó.

Ugyan csak a fentiek árnyékában, de találhatunk még néhány műszaki csemegét. Ott van például a táblafelismerő rendszer, amit az Insignia után a Focus is megkapott. Kizárólag a sebességkorlátozó és előzni tilos táblákra koncentrál, és ha talál egyet, azt a két analóg óra közötti kijelzőn mutatja meg. Többnyire jól működött, egyszer-egyszer azonban előfordult, hogy lakott területen belül is látni vélt 100-as táblákat. De nem csak a táblákat, hanem a vezetőt is figyeli az új Focus, és ha a reakcióból úgy érzékeli, hogy fáradunk, diszkréten utal arra, hogy eljött a kávészünet ideje.

Megdöbbentő, hogy már az alsó-középkategóriás autók is mi mindenre képesek, de jelenleg hazánkban sajnos ennek inkább csak marketing értéke van. A céges vásárlók aligha kényeztetnék alkalmazottaikat efféle kényelmi és biztonsági berendezésekkel, az a maradék 5 százaléknyi magánvásárló pedig nyolcmillió környékén jellemzően más kategóriában nézelődik. Ez persze semmit nem von le a Focus érdemeiből, ez csak afféle „piaci sajátosság”.

Ford Focus Kombi 1.6 TDCi Titanium
Méretek
Hosszúság
4556 mm
Szélesség
1823 mm
Magasság
1492 mm
Tömeg
1368 kg
Üzemanyagtartály mérete
53 liter
Motor
Hengerűrtartalom
1560 ccm
Max. teljesítmény
115 LE
Max. nyomaték
270 Nm
Menetteljesítmény
Végsebesség
193 km/óra
Gyorsulás 0-100 km/h
11.1 másodperc
Fogyasztás
Városi fogyasztás, katalógus
5.1 liter/100 km
Városi fogyasztás, a teszt alatt
5.8 liter/100 km
Árak
Alapár
4.950.000 Ft
Alapár a tesztelt motorral, felszereltséggel
6.145.000 Ft
A tesztelt modell ára
7.735.000 Ft