Régóta vártam már az új Focust, és nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy ezzel megyünk a Frankfurti Autószalonra. Ezer kilométer és tíz órás összezártság akár még barátságokat is tönkretehet, egy autó esetében pedig könnyen lerombolhatja az illúziókat. A szélsőségek tesztje következik, a városi tötymörgéstől a padlógázas Autobahnig, vagyis Budapesttől Frankfurtig.

Nagy elvárásaim voltak a Ford harmadik generációs kompaktjával szemben, hiszen az elődök egyre feljebb és feljebb tették azt a bizonyos lécet. Az első Focus meghökkentő formája már a kezdetektől nagyon tetszett. A pontos kormányzás, a precíz váltó és a bombabiztos futómű pedig olyan vezetési élményt adott, ami a mai napig etalon a C-szegmensben. A második generáció konzervatív megjelenése számomra egy kis megszokást igényelt, de a megörökölt jó tulajdonságok végül meghozták a sikert ennek a típusnak is.

Végre eljött a várva-várt pillanat, amikor megkaparintottam a tesztautót, egészen pontosan egy négyajtóst, 1.6-os dízellel és Titanium felszereltséggel. A hatalmas, tagolt hűtőmaszk által uralt orr kinézetén hosszasan lehetne vitatkozni, de higgyék el, valóságban sokkal jobban mutat, mint a képeket! A lépcsős hát viszont egyértelműen szépre sikeredett, mintha a formatervező nem lett volna hajlandó semmiféle kompromisszumra. Sajnos a „kompromisszummentes” csak a formáról mondható el, de erről majd kicsit később.

A frankfurti túra előtt csak rövid időm volt ismerkedni az autóval, de az első benyomás egyértelműen pozitív volt. A belső teret vizsgálgatva azon kaptam magam, hogy akaratlanul is az eggyel nagyobb méretosztály tagjaihoz viszonyítok. A kidolgozás minősége és az anyaghasználat gond nélkül megállná a helyét a középkategóriában is. Talán egyedül a hátsó sor helykínálata árulkodott arról, hogy mégsem egy közel ötméteres szedánban ülünk. A fejtér ugyan bőségesebb, mint azt a lendületes tetőív alapján gondolnánk, de a lábtér körülbelül 185 centiméterre korlátozza a hátra ültethetők magasságát.
Tesztünk folytatódik, kérjük lapozz!
A cikkhez tartozó galéria megtekintése