Jól indult a szezon előtti tesztidőszak második felvonása a Red Bull Racing számára. A barcelonai pályán a köridőkön folyamatosan javítva Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az első napon. A címvédő ezzel a teljesítménnyel egyértelműen megmutatta, hogy nem csak ő, de az autó is készen áll arra, hogy idén is megszerezzék a végső győzelmet.

- Világossá vált, hogy az idei autóknak kisebb a tapadása, mint a tavalyiaknak, de lassacskán próbájuk elérni a korábbi szintet. Egyelőre nehéz bármit is megítélni a többiekhez képest, de bizton állíthatom, hogy nagyon jól érzem magam az autóban. Jó napunk volt, mondhatni hiba nélküli. Az ebédszünet alatt végrehajtottunk néhány módosítást az autón, hogy próbálgassuk a beállításokat – nyilatkozta a Red Bull német világbajnoka a nap végén.
A meleg időjárási körülmények miatt a csapatok többsége hosszabb etapokat teljesített az idei autókkal. Így tett a nap második leggyorsabb versenyzője, Nico Hülkenberg is, aki a délután folyamán 50 kört tett meg a Force Indiával, és legjobb ideje csak két tized másodperccel maradt el Vettelétől. A harmadik leggyorsabb Lewis Hamilton volt, aki szintén hosszabb etapokat futott és végig kiegyensúlyozott teljesítményt mutatott, noha folyamatosan cserélgették a különböző keverékű Pirelliket.

Nem sikerült viszont a jerezi teszten remekelő Lotusnak a folytatás, mivel már délelőtt karosszéria-problémákkal küzdöttek a második számú autón, a nap végén pedig úgy döntöttek, hogy nem folytatják a barcelonai tesztet.
- Nagyon nehéz döntés volt, de úgy gondoljuk, hogy így jártunk a legjobban. A pozitív hozománya már meg is van, mivel hamar azonosítottuk a problémát, és a tervező gárda már készen is áll a megoldással. Jövő héten újra visszatérünk Barcelonába tesztelni – nyilatkozta a visszalépés kapcsán Eric Boullier csapatfőnök.
Barcelona 1. nap, leggyorsabb kör:
1. Sebastian Vettel (Red Bull-Renault) 1:23.265
2. Nico Hülkenberg (Force India-Mercedes) 1:23.440
3. Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) 1:23.590
4. Daniel Ricciardo (Toro Rosso-Ferrari) 1:23.618
5. Fernando Alonso (Ferrari) 1:24.100
6. Michael Schumacher (Mercedes) 1:24.150
7. Sergio Pérez (Sauber-Ferrari) 1:24.219
8. Bruno Senna (Williams-Renault) 1:25.711
9. Heikki Kovalainen (Caterham-Renault) 1:26.035
10. Romain Grosjean (Lotus-Renault) 1:26.809
11. Charles Pic (Marussia-Cosworth) 1:28.026
A cikkhez tartozó galéria megtekintése